Oda-vissza: immár a beoltott román állampolgárok is korlátozások nélkül beutazhatnak Magyarországra

•  Fotó: Román határőrség

Fotó: Román határőrség

Szombat estétől mindenfajta karantén- és tesztkötelezettség nélkül jöhetnek Magyarországra azok a román állampolgárok, akik már rendelkeznek védettségi igazolással – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Kiderült, a rendelkezés már a vakcina első adagjával beoltottak esetében is érvényes.

Krónika

2021. május 23., 00:032021. május 23., 00:03

2021. május 23., 12:342021. május 23., 12:34

A tárcavezető Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azzal indokolta a lépést, hogy a román hatóságok pénteki döntését követően a magyar állampolgárok szabadon utazhatnak Romániába, ezért lép életbe most újabb könnyítés a magyar–román határon.

Bár a miniszter nem tért ki a részletekre, a könnyítés a Romániában beoltott állampolgárokra vonatkozik, akiknek a romániai oltóközpontokban kiállított igazolást kell felmutatniuk.

Szijjártó Péter bejelentésével egy időben az RMDSZ is közölte, szombat estétől a beoltott román állampolgárok korlátozások nélkül utazhatnak be Magyarországra. A szövetség hozzátette: beoltott román állampolgárnak számít az, aki már megkapta mindkét oltását, a második oltástól számítva pedig eltelt 10 nap.

Magyarország kolozsvári főkonzulátusa vasárnap bővebb tájékoztatást tett közzé közösségi oldalán a lazító intézkedésről. Kiderült, Romániából Magyarországra karantén nélkül tud utazni, aki megkapta már legalább az első oltást Romániában, és rendelkezik ezt igazoló dokumentummal, akár magyar állampolgár, akár magyar–román kettős állampolgár, akár kizárólag román állampolgár. Ezt nevezik védettségi igazolássnak. Ez lehet angol és/vagy román nyelvű papír, amit az oltás után adnak Romániában.

Szintén karantén nélkül tud Magyarországra utazni, aki PCR-teszt eredménnyel igazolja, hogy az elmúlt 6 hónapban átesett a fertőzésen.

A kincses városi főkonzulátus tájékoztatása szerint a 18 év alatti gyermekek, ha a szülő az előző két pont valamelyikébe beleesik, szintén karantén nélkül utazhatnak Romániából Magyarországra akár magyar személyi igazolvánnyal, akár magyar útlevéllel, akár román úti okmányokkal. Negatív PCR teszttel, gyorsteszttel és antigén teszttel továbbra sem lehet karantén nélkül Magyarországra utazni senkinek sem. A korlátozott határsávban történő belépés lehetősége továbbra is mindenki számára lehetséges, azaz Romániából Magyarország területére 30 kilométeres távolságig, maximum 24 órára bárki beléphet.

korábban írtuk

Nyitva van az ügyfélkapu: útmutató a védettségi igazolvány online igényléséhez, a főkonzulátuson is segítenek
Nyitva van az ügyfélkapu: útmutató a védettségi igazolvány online igényléséhez, a főkonzulátuson is segítenek

Péntektől külföldön, azaz Romániában beoltott magyar állampolgárok is kérelmezhetnek védettségi igazolványt. Cikkünkben lépésről lépésre bemutatjuk, hogyan igényelhető otthonról, online a Magyarországon számos előnyt biztosító plasztikkártya.

Aki Magyarországról Romániába utazik, annak nem kell sem PCR-tesztet, sem antigén tesztet csináltatnia, sem beoltottnak lenni, hanem mindenképpen karantén nélkül tud Romániába utazni. Aki Magyarországon kapta az oltást, az továbbra is a védettségi igazolvánnyal (plasztikkártya) tud Magyarországra beutazni. Fontos tudni ugyanakkor, hogy Magyarország területén kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet számos szolgáltatást igénybe venni, mint például strandfürdő, fizetős szálláshely foglalás, éttermek belső tere, színház, mozi, állatkert, múzeum, sportrendezvény stb. Védettségi igazolványt (kizárólag magyar állampolgársággal is rendelkezők) személyesen a magyarországi kormányablakokban, vagy az elektronikus Ügyfélkapun keresztül tudják igényelni. Az ügyintézés menete 15 nap.

Mint arról beszámoltunk, a román hatóságok pénteken zöld kategóriába sorolták Magyarországot, így innentől kezdve szabadon, mindenfajta teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a magyar állampolgárok Romániába.

korábban írtuk

Zöld jelzés Magyarországnak: korlátozások nélkül lehet beutazni az anyaországból Romániába
Zöld jelzés Magyarországnak: korlátozások nélkül lehet beutazni az anyaországból Romániába

Frissítette Románia kormánya az országok járványügyi besorolását. Az új lista szerint Magyarország zöld besorolású ország lett, ahonnan korlátozások nélkül lehet Romániába beutazni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat