Nyitány (szőlő)hegyi beszéddel

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Orbán Viktor szerint az erdélyi magyarságnak rendíthetetlen, hiteles személyt kell küldenie az Európai Parlamentbe. Szatmár megyében kezdte európai parlamenti képviselőjelölti kampányát Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Az EP-jelöltet elkísérte Orbán Viktor, a Fidesz Magyar Polgári Párt elnöke, volt miniszterelnök is, aki a hét végén Nagybányára és Zilahra is ellátogatott.

2007. október 29., 00:002007. október 29., 00:00

Szombaton Krasznamihályfalván református kulturális központ alapkövét tették le, vasárnap pedig az avasújvárosi sz?l?hegyen a „hegyi beszéd”-nek nevezett ünnepen hirdetett igét a püspök. Az évszázados hagyományra visszatekint? hegyi beszédet az Avas vidékének két magyar többség? településén, K?szeg-remetén és Avasújvárosban, valamint a szomszédos Sárközújlakon tartják meg évente. Ilyenkor Avasújvárosban a környék apraja-nagyja kivonul a sz?l?hegyre, ahol a református egyházkerület tornyos borházának erkélyér?l tartanak ünnepi istentiszteletet, majd éjszakába nyúlik a mulatság – a gazdák meglátogatják egymás pincéjét, folyik a kínálgatás, borkóstolás. A hegyi beszéd egyrészt a sz?l?termésért tartott hálaadás, másrészt az október 31-i reformáció emlékünnepének egyik mozzanata.

T?kés László az istentiszteletre a „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek igéjével” igét választotta a Bibliából. Hangsúlyozta, hogy a magyarság megmaradásához és ahhoz, hogy az európai integráció ne vezessen teljes beolvadásához, meg kell tartania hagyományait és az erkölcsi értékeit. Az anyagi jólét nem feltétlenül jelenti azt, hogy a népek boldogabbak lesznek, ehhez szellemi értékeik megtartása, ápolása is szükséges. Az erdélyi magyarság sorsát a zsidók negyven évig tartó pusztai vándorlásához hasonlította, akiknek kitartásra volt szükségük a nehéz id?kben ahhoz, hogy elérjék Izrael földjét. „Újra vissza kell térnünk Európába, mert a magyarság szekerének rúdját a trianoni békediktátum megkötésekor a balkán felé fordították. Tévelygünk a szinte 20 éve történt rendszerváltás óta is, hisz komoly eredményeket lehetett volna elérni a kulturális és a területi autonómia megszerzésében – ami megakadályozná nemzetünk fogyását. Viszont még mindig csak a kezdetén tartunk ennek a folyamatnak” – hangsúlyozta T?kés László.

Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte az egybegy?lteket, ne engedjenek a csüggedésnek, és válasszanak olyan embert EP-képvisel?nek, akinek volt bátorsága a kommunizmus elnyomása alatt is hallatni szavát. Szerinte az erdélyi magyarságnak mindenképpen olyan embert kellene küldenie Brüszszelbe, aki rendíthetetlen, hitelesen képviseli a magyar nemzet egészét, és kiáll az autonómia ügyéért. „Ne csak a szemünkkel nézzünk, hanem a szívünkkel is lássunk egy eszményi Magyarországot” – mondta Orbán. Mint hangsúlyozta, egyre nagyobb esély mutatkozik „a szétszaggatott nemzet egyesítésére”, ugyanis – fejtette ki – míg a 20. század az elválasztó határok meger?sítéséé, a falak emeléséé volt, addig a 21. században egyre er?sebb igény mutatkozik ezek lebontására. „Jó lenne, ha a határon túli magyarság ismét felnézhetne az anyaországra, de minél nehezebb a magyarországi helyzet, az otthoniak egyre jobban szeretnének er?t meríteni a határon túliaktól. Soha sem lehet úgy tönkretenni Magyarországot, a Kárpát-medencei magyar nemzetet, hogy ha összefogunk, ne tudnánk közös er?vel újra és újra felemelni. Hiszem, hogy ez az id? nincs már messze” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk