Fotó: Ignácz Szabolcs
Nyáron beindítják Kovászna megye integrált hulladékkezelési rendszerét, ezzel egy 10 évig tartó folyamat végére értek – hangsúlyozták többször is pénteken Kovászna Megye Tanácsának nagy gyűléstermében, ahol 374 napot tartó közbeszerzés után aláírták a szerződést az ECO Bihor kft-vel, amely üzemeltetni fogja a lécfalvi hulladékgazdálkodási központot.
2017. május 01., 15:222017. május 01., 15:22
Romániában 32 megyében készítettek európai uniós pályázatot integrált hulladékkezelési rendszer kiépítésére, 14 megyében sikerült meg is építeni, Kovászna megye a harmadik, ahol el tudják indítani a rendszert. A megyei önkormányzat pénteki beszámolója szerint
„Eredetileg jó kétéves hátránnyal indultunk, nehezen láttuk a végét, de a csapatnak volt kellő hite és kitartása, így ma egy tízéves folyamatnak tudunk pontot tenni a végére. A munkának természetesen nincs vége, hiszen pályázatból vagy önerőből bővíteni szeretnénk a rendszert" – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A Kovászna Megye Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszere Közösségi Fejlesztési Egyesület igazgatója kiemelte, egy ilyen rendszer beindítása elsősorban a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjából életbevágóan fontos, hiszen az európai követelményeknek megfelelően építették ki és ennek megfelelően fogják működtetni.
2015 őszén adták át a lécfalvi Integrált Hulladékkezelő Központot, ahol szelektív válogató csarnok, komposztáló tér is található, valamint hulladékok szortírozására, szállítására, feldolgozására alkalmas speciális járművek is tartoznak hozzá, a létesítményben várhatóan 40 személynek biztosítanak munkát. A terület, a központ és az eszközök is a megyei önkormányzat tulajdonában maradnak, üzemeltetője pedig a nagyváradi ECO Bihor kft. lesz, amelynek több mint 10 éves tapasztalata van hulladékgazdálkodás terén. Dr. Pásztai Zoltán, az ECO-Bihor kft. ügyvezetője elmondta,
az első magáncég volt, amely eladható virágföldet gyárt szerves hulladékból készült organikus komposztból, ezt szeretnék itt is gyakorlatba ültetni. Dinamikus csapatra építenek, a fenntartható fejlődés érdekében szakmai döntések alapján működnek, így kívánnak Háromszéken is dolgozni, mondta el az ügyvezető. A szerződés aláírásától számítva 6 hónapon belül az üzemeltetőnek be kell szereznie a szükséges engedélyeket és meg kell kezdenie a központ működtetését, a nagyváradi cég képviselői szeretnék 3-4 hónapon belül megnyitni a lécfalvi Integrált Hulladékkezelő Központot.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!