Pénteken tartja tisztújító közgyűlését a Pap Géza vezette Erdélyi Református Egyházkerület .
Nem lesz ellenjelöltje az Erdélyi Református Egyházkerület hétvégi tisztújításán Pap Géza püspöknek, illetve Kató Béla főjegyzőnek. Amennyiben a közgyűlés ismét bizalmat szavaz nekik, mindketten második, egyben utolsó hatéves mandátumukat szerezhetik meg.
„Azt hiszem, hogy összességében jó munkát végzett ez a csapat, az ellenjelöltek hiánya valószínűleg abból ered, hogy a munkánkat bírálók is belátták: pillanatnyilag ez a legjobb megoldás” – indokolta a helyzetet Kató Béla püspök-helyettes.
Az erdélyi református püspökség elöljáróinak és legfelsőbb vezetőtestületének munkáját kritizálók szerint azonban nincs ok a derűlátásra. „A pénteki közgyűlésen nem lesz beszámoló jelentés, a választási szabály pedig nem teszi lehetővé a közgyűlésen történő, úgynevezett helyszíni jelölést” – vélekedett a Krónikának egy neve mellőzését kérő református lelkész. Szerinte sem a missziós, sem a kis-, illetve szórványgyülekezetekkel kapcsolatos munka, sem az egyházi iskolák, illetve ifjúság terén nincs előrelépés. A bírálók azzal is elégedetlenek, hogy a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban már csak úgynevezett világi osztályok léteznek.
Kató Béla püspök-helyettes elismeri, hogy munkájuk nem lehet mentes a kritikáktól. „Elsősorban a fiatalok egy része támasztott kifogásokat amiatt, hogy nem voltunk eléggé liberálisak, és hogy az adminisztratív munkában, illetve fegyelmi kérdésekben túl szigorúan jártunk el. A kritikákra szükség van, ugyanis ezek jelentik az úgynevezett kontrollt” – ecsetelte Kató Béla. A főjegyző szerint az elmúlt hat évben az egyházkerület ügyei jó irányban haladtak. Az elért eredmények között említette a diakóniai szolgálat intézményesítését, a kommunikáció informatizálását és az egyházi vagyon visszaszolgáltatása terén elért sikereket. „Egyiket sem tudtuk teljes egészében megvalósítani, de mindenkinek el kell ismernie, hogy vannak komoly előrelépések” – mondta a főjegyző.
Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Pap Géza (képünkön) a megkezdett programok folytatását tartja a legfontosabbnak. Egyebek mellett létrehozná Kolozsváron a Bocskay tér 14-15 szám alatti épületben a diákbentlakást, ahol élenjáró diákok kaphatnának szállást. Újraválasztása esetén a jelenlegi püspök nagy hangsúlyt fektetne a visszakapott református kollégiumok épületeinek javítására, az itt zajló oktatás minőségi fejlesztésére, és lényegesnek tekinti a teológia jövőjének és a kis gyülekezetek támogatási stratégiájának újragondolását is. „Tudom, hogy nem sikerülhet minden, de hálát adok Istennek azért, ami sikerült. Különben a Bethlen Gábor Kollégiumban református osztály indult ebben a tanévben, de én igazán fontosnak azt tartom, hogy az egész iskola a református egyház védnöksége alatt áll, és örülök annak, hogy százezer lejjel sikerült hozzájárulnunk az épület felújításához.” – mondta a püspök. Pap Géza szerint az ifjúsági- és a szórványmunka terén is történt előrelépés.
Javítani kell a kommunikációt
Kató Béla püspök-helyettes szerint a fennálló elégedetlenségek a kommunikáció-zavarból fakadnak. „Amennyiben ismét bizalmat kapunk, a következő hat évben javítanunk kell a párbeszéd hatékonyságán. Ezen a személyes jelenlétünkkel is segíthetünk: az eljövendő püspöki vizitációkon például két csapat utazna a gyülekezetekhez, egyik a püspök, másik a főjegyző vezetésével, hogy több helyre eljutva hosszabb időt tölthessünk a hívek körében” – mondta a Krónikának az egyházkerület lelkészi főjegyzője. Jelezte: lesznek majd villámlátogatások is, amikor különösebb előzetes bejelentkezés nélkül jelennek majd meg egy-egy gyülekezetben. „A különféle falutalálkozók, megemlékezések, avatások eddig is jó alkalmat biztosítottak arra, hogy az egyházközségek életét, gondjait-bajait, örömeit személyes jelenlétünk révén is megtapasztaljuk. Ezt kívánjuk a továbbiakban kiszélesíteni: megkérdezzük a gyülekezeteket arról, egyetértenek-e elképzeléseinkkel” – magyarázta Kató Béla. Ezt az utat tartja járhatónak Pap Géza is. A püspök elmondta: jelenleg is más-más gyülekezetben szolgál vasárnaponként, ilyenkor pedig alkalma adódik megbeszélni az egyház gondjait a lelkészekkel és a gyülekezeti tagokkal.
Kállay M. Csaba nem vállalta a jelölést
A jelölhetőséggel kapcsolatos kifogásokra reagálva Pap Géza püspök lapunknak elmondta: ez az egyházmegyék dolga, ők döntik el, hogy óhajtanak-e ellenjelöltet állítani. „Bár a közgyűlésnek testületileg nincs joga jelölni, minden választó élhet a jogával, s ha valamelyik személy jelölésével nem ért egyet, kihúzhatja, és más nevet írhat a szavazócédulára” – magyarázta Pap Géza. A beszámoló kapcsán megjegyezte: ilyen jelentést évente egyszer, június-júliusban tartanak a tisztségviselők. A választó közgyűlésen eddig sem hangzott el programismertetés, vagy éves beszámoló.
A jelenlegi püspököt az egyházkerület mind a tizenhat egyházmegyéje újra jelöli a legfőbb tisztségbe. Helyettesét, Kató Béla lelkészi főjegyzőt tizenöt egyházmegye javasolja a tisztség további viselésére. Egyedül a kolozsvári egyházmegye állított volna más jelöltet a püspökhelyettesi tisztségre Kállay M. Csaba személyében, ám a monostori egyházközség lelkésze nem vállalta a jelölést. „Semmilyen tisztégre nem vágyom, számomra a gyülekezetben végzett munka sokkal több sikerélményt okoz és fontosabb, mint a testületi munkával eltöltött idő. Nem a sértődöttség mondatja ezt velem, hanem a gyakorlat. Hasznosabb az energiát a gyülekezetben kamatoztatni, ezért nem vállaltam a jelölést” – mondta lapunk érdeklődésére a monostori lelkész, a zsinati kánonjogi bizottság leköszönő tagja.
Tisztségek és jelöltek
Az egyházkerület hierarchiájában a harmadik tisztséget jelentő generális direktori mandátumra ketten pályáznak: a tisztséget jelenleg is viselő marosvásárhelyi Ötvös József lelkésznek kolozsvári alsóvárosi kollégával, Adorjáni Lászlóval kell megmérkőznie a megbízatásért. Egy jelölt indul a lelkészi aljegyzői, és három a vallásoktatásért felelős tisztségért.
Az úgynevezett világi tisztségek közül három-három jelölt pályázik a presbiteri fő-, illetve aljegyzői mandátumra. Egy várományosa van az egyházzenei előadó, illetve az ifjúsági előadói tisztségnek. Ugyanakkor a közgyűlés választja meg a húsztagú Igazgatótanácsot, a négy lelkészből és három presbiterből álló fegyelmi bizottságot, az egyházkerület intéző-, illetve ellenőrző testületeit is. Újdonságnak számít, hogy a tizenhat esperes közül ezentúl csak egy juthat be az Igazgatótanácsba, tizenöten a konzultatív hatáskörrel rendelkező püspöki széknek lesznek a tagjai.