Népszavazást kérnek régióügyben

Támogatja a helyi népszavazások kiírását a romániai régiók átszervezése ügyében az RMDSZ, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) közleményben foglalt állást az asszimilációt eredményező régiósítás ellen.

Hírösszefoglaló

2013. augusztus 04., 18:402013. augusztus 04., 18:40

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pénteken Nagykárolyban, a szövetség Szatmár megyei polgármesterei előtt beszélt arról, hogy az RMDSZ azért nem tartja elfogadhatónak a gazdasági fejlesztési régiók adminisztratív szerepkörrel való felruházását, mert ez újabb bürokratikus szintet jelentene, amely az állampolgárok mindennapi életét nehezítené meg.

\"A gazdasági fejlesztési régiók átszervezésének kérdésében megkerülhetetlen tényezőnek tartjuk az állampolgárok véleményét, éppen ezért támogatjuk a helyi népszavazások kiírását\" – jelentette ki a szövetségi elnök. Mint kifejtette, ez a kérdés nemcsak a magyar közösséget foglalkoztatja: Dobrudzsa, Bukovina vagy a Bánság történelmi, földrajzi, kulturális sajátosságainak a figyelembe vételére kérik a kormányt román politikusok és civil szervezetek éppen úgy, ahogy azt az RMDSZ a Székelyföld és a Partium esetében teszi.

Az alkotmánymódosítás őszi parlamenti vitájában az RMDSZ ismételten kéri majd a különleges státusú régiók fogalmának a beépítését az alaptörvénybe, tette hozzá Kelemen Hunor. Leszögezte: az igazán nagy horderejű témákban a bukaresti politikusokat mindig az késztette meghátrálásra, ha az erdélyi magyarság közösen, és nagy létszámban fellépve mutatta meg erejét. Ezért lesz kiemelten fontos az RMDSZ által szeptemberre tervezett tiltakozó akció a régióátszervezés ellen, mutatott rá a szövetségi elnök.

Határozatban ítélt el minden, a helyi közösség megkérdezése nélkül végrehajtott, erőszakos asszimilációra irányuló régióátszervezési tervet az MPP elnöksége is. A polgári párt a témában kiadott közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy a helyi közösség véleménynyilvánító népszavazáson történő megkérdezését nemzetközi szerződések írják elő, így a régióátszervezés nem lehet Románia belügye.

\"Amennyiben ezen demokratikus elveket mellőzve, erőszakosan, a közösség akarata ellenére próbálnák átvinni a közigazgatási reformot, Székelyföld népe megvédi jogait! (...) Felszólítjuk Románia kormányát, ne keltsen polgárháborús hangulatot, ne hangolja egymás ellen nemzetiségi alapon a békésen együtt élő közösségeket, mert a régiósítási folyamat ésszerű végrehajtása éppúgy érdeke minden romániai lakosnak, amiként Székelyföld autonómiája is minden itt élő polgár érdekét szolgálja\" – olvasható az elnökség határozatában. Az MPP úgy döntött: testületet hoz létre, amely a másik két erdélyi magyar párttal egyeztet a régióátszervezési tervekről és közös cselekvési ütemtervről.

Mint ismeretes, a kormány által tervezett, hét fejlesztési régión alapuló közigazgatási felosztást valamennyi romániai magyar politikai szervezet ellenzi. Ezek a régiók ugyanis olyan nagyok, hogy a magyarok mindenütt kisebbségben lesznek, és kiszorulnak a regionális döntéshozatalból.

Szavazásra buzdít az MPP

A külhoni magyarok augusztus elsején megkezdődött választási regisztrációjával kapcsolatban is határozatot fogadott el az MPP elnöksége, melyben felkér minden magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi lakost, hogy éljen választási jogával. \"A kettős állampolgárság intézményének kiterjesztését követően jövőre először fordulhat elő, hogy az elszakított nemzetrészek magyarjai közvetlenül is véleményt nyilváníthatnak, kifejezhetik akaratukat a magyarság közös sorsának alakításában\" – fogalmaz határozatában a polgári alakulat elnöksége.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn