2007. november 13., 00:002007. november 13., 00:00
A Legfelsőbb Bíróság pénteken meghozott és tegnap ismertetett döntése szerint bűncselekmény hiányában nem emelnek vádat a püspök ellen. „Ez a döntés azt jelzi, hogy a bíróság nemcsak a jogi panaszt nem vette figyelembe, hanem azt a politikai hadjáratot sem, amit az ortodox egyház a püspök úr ellen folytat” – nyilatkozta a Krónikának Kolozsi Árpád, a püspök jogi képviselője. Kolozsi ugyanis meg van győződve arról, hogy az ortodoxok panasza a püspök személye ellen irányul. A Legfelsőbb Bíróság döntése nem végleges, tíz napon belül megfellebbezhető.
Florian Puşcaş, aki a Krónikától értesült a bírósági döntésről, elmondta: konzultál az ügyvédjükkel, és minden bizonnyal megfellebbezik az alapfokú döntést. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezés nyomán az ortodoxok javára dönt, az ügyészségnek hivatalból eljárást kell indítania Tőkés püspök ellen. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a nagyváradi önkormányzat 2004-ben az ortodox egyházközségnek adta a területet, sportpálya nélkül hagyva a gimnáziumot. Az ügyben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület három pert is indított, melyek jelenleg is folyamatban vannak. Kettőben a sportpálya ortodox kézbe adásáról szóló két tanácsi határozat visszavonását kérte, a harmadikban pedig annak a januári határozatnak a gyakorlatba ültetését, amely szerint a két fél közösen használhatja a területet. Ugyanakkor az Alkotmánybíróságon a közigazgatási bíróságok törvényét is megtámadta.
Papp Melinda
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.