Nem várható erdélyi koalíció

Nem körvonalazódik összefogás az erdélyi magyar pártok között a jövő évi európai parlamenti választások esetében, mivel az RMDSZ elutasítja az Erdélyi Magyar Néppárt által szorgalmazott koalíciót.

Rostás Szabolcs

2013. október 22., 19:252013. október 22., 19:25

 

Nyitott kérdés továbbá, hogy indul-e az európai megmérettetésen az EMNP, illetve védnöke, Tőkés László, akiről – vélhetően a Krónikában júniusban megjelent feltételezés nyomán – mostanában egyre többen tudni vélik, hogy a Fidesz listáján kíván újabb brüsszeli mandátumhoz jutni.

Bár még fél év van hátra a 2014-es európai parlamenti választásokig, máris úgy fest, hogy a négy évvel ezelőtti összefogással ellentétben ezúttal nem lesz együttműködés az erdélyi magyar alakulatok között. Emlékezetes, 2009-ben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanás (EMNT) és az RMDSZ egyezsége nyomán Tőkés László – listavezetőként –, Sógor Csaba és Winkler Gyula a szövetség színeiben szerzett brüsszeli mandátumot. Azóta azonban változtatott az erdélyi magyar politikai konstelláción a tavalyi helyhatósági és parlamenti választásokon is részt vett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megalakulása, amelynek támogatottsága jelenleg eltörpül az RMDSZ-éhez, mégis versenytársat jelent a parlamenti képviselettel rendelkező szövetség számára. A néppárt az elmúlt időszakban többször kezdeményezett tárgyalást az RMDSZ-szel arról, hogy hozzanak létre koalíciót az EP-választásokra, a közös lista ugyanis mozgósítaná a romániai magyar közösséget. Annál is inkább, hogy a hatályos törvények szerint az európai megméretés esetében a pártokhoz hasonlóan a pártkoalícióknak is ötszázalékos küszöböt kell teljesíteniük.

Bár az RMDSZ a tavaly decemberi törvényhozási választáson – részben az EMNP által elvont szavazatok, részben a magyarok csökkenő szavazókedve miatt – nehezen lépte át az ötszázalékos küszöböt, a jelek szerint sem a néppárttal, sem annak védnökével, Tőkés Lászlóval nem kíván közösködni. Az alakulaton belül és a hozzá közel álló médiában felhördülést váltott ki Borboly Csabának, a Hargita Megyei Tanács és az RMDSZ Csíki Területi Szervezete elnökének lapunk Szempont mellékletében október elején megjelent írása. Ebben a politikus rámutat: tavaly decembere óta csökkent annak az esélye, hogy az RMDSZ önállóan eléri az ötszázalékos küszöböt, ezért azt javasolta, hogy Tőkés kerüljön egy közös EP-lista második vagy harmadik helyére, az ötödik helyet pedig foglalja el a Magyar Polgári Párt vagy a Székely Nemzeti Tanács képviselője. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a felvetésre a napokban a Duna TV Közbeszéd című műsorában úgy reagált, hogy a szövetségnek nem feladata egyengetni Tőkés politikai karrierjét, szerinte ugyanakkor a volt püspök elmúlt hatéves brüsszeli tevékenysége „egy nagy nulla”. Borbély László, az alakulat politikai alelnöke tegnap lapunknak leszögezte: egyértelműen azt támogatja, hogy 2009-hez hasonlóan jövőre is az RMDSZ listáján induljanak az erdélyi magyar jelöltek. „Az SZKT novemberi ülésén kidolgozzuk a jelölési rendszert, amely alapján bárki gond nélkül jelentkezhet, ha tagja az RMDSZ-nek. Bárkit szívesen látunk a listán” – jelentette ki Borbély. Kérdésünkre, miszerint mi az oka, hogy elfogadhatalannak tartja a koalíciót, a képviselő úgy válaszolt: ezt a lehetőséget nem lehet kizárni, a koalíció azonban szerinte arról szólhat, hogy a többi magyar alakulat támogassa az RMDSZ jelöltlistáját. Borbély László ugyanakkor cáfolta a Krónika értesülését, miszerint ő is pályázna brüsszeli mandátumra, közölve: nem fontolgatja az EP-választáson történő indulást. Eközben Tőkés a Csíki Hírlap tegnapi számában megjelent interjúban elmondta, jelenleg az EP-választáson való indulás valós lehetőségeinek számbavételénél tart, de még nem döntött arról, hogy melyikkel éljen. „Csak abban az esetben lehet szó közös indulásról, ha az RMDSZ és az EMNP megegyezik, koalíciót köt, és közös listán indítanak, de nem a tulipán a tulipán jegyében, hanem a tulipán a csillag jegyében. Ez az egyike azoknak a megoldásoknak, amelyek képesek volnának a jelenlegi kockázatot kiszűrni, és megint reális esélyt kölcsönöznének az erdélyi magyarságnak arra, hogy képviselete legyen az EP-ben” – nyilatkozta a lapnak az EMNT elnöke.

Aki amúgy már idén júniusban egyeztetéseket javasolt a jövő évi EP-választásokon való együttműködés kapcsán, ismertetve: saját választási részvételére több alternatíva mutatkozik, közöttük a függetlenként, erdélyi magyar koalíció jelöltjeként, de nem zárta ki azt sem, hogy egy magyarországi politikai alakulat listáján pályázzon újabb brüsszeli mandátumra. A Krónika már annak idején emlékeztetett: az Orbán Viktor kormányfő vezette Fidesz és Tőkés közötti stratégiai partnerség ismeretében ez az alakulat csakis a nagyobbik magyar kormánypárt lehet. Miután Tőkés nemrég újfent leszögezte, kizárólagos RMDSZ-listán semmiképp sem indul, már a román média is tudni véli, hogy a volt püspök a Fidesz színeiben méretkezik meg. Ilyen értesülést közölt tegnap az Adevărul napilap, amire Demeter Szilárd, az EP-képviselő központi irodájának vezetője úgy reagált: az ilyen hírek keltésében azok a politikai formációk érdekeltek, amelyek el szeretnék távolítani Tőkést az erdélyi magyarság politikusainak köréből. „Ha abban vagyunk érdekeltek, hogy az erdélyi magyarságnak minél erősebb EP-képviselete legyen, akkor egy összpárti koalíció lenne a megoldás, amihez csak politikai akarat szükségeltetik” – nyilatkozta Demeter az MTI-nek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban