Fotó: Szüszer Róbert
Megelégelték a háromszéki elöljárók, hogy a minisztérium semmit nem tesz a vadkárok megfékezése érdekében, és bejelentették: részt vesznek a Hargita megyei önkormányzat kezdeményezte szerdai tiltakozó akción Bukarestben.
A környezetvédelmi minisztérium elé vonulnak tüntetni a háromszéki elöljárók szerda délelőtt, mert megelégelték, hogy az illetékes hatóságok semmit nem tesznek a vadkárok megfékezése érdekében. A tiltakozó akciót a Hargita megyei elöljárók kezdeményezték, s a tervek szerint a megmozduláson Maros, Brassó és Argeş megyei polgármesterek is részt vesznek.
ezt követően pedig a tanácselnök a sajtónak leszögezte: egyetértettek abban, hogy sürgős megoldásra van szükség, mert a medvetámadások egyre gyakoribbak a székelyföldi településeken, a gazdák türelme elfogyott, nem mernek kimenni a mezőre, azt fontolgatják, hogy felhagynak az állattartással.
Tamás Sándor elmondta továbbá, levelet küldtek Mihai Tudose miniszterelnöknek, és Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszternek, melyben azt kérik, hogy engedélyezzék a gondot okozó medvék kilövését. A kilövési kvóta visszaállítása mellett egy úgynevezett sürgősségi keret jóváhagyását javasolják, hogy a településre bejáró, veszélyt jelentő nagyvadaktól megszabadulhassanak. A levében továbbá a vadkárok gyors megtérítését követelik. Arra is felhívják a kormány figyelmét, hogy
ez a szám viszont azért nem pontos, mert gazdák közül sokan már nem is jelentik a vadkárokat, mert „nem bíznak a hatóságokban”.
Az elmúlt évre 47 nagyvad kilövésére kértünk jóváhagyást, ám egyet sem engedélyeztek” – mutatott rá Tamás Sándor.
Fotó: Barabás Ákos
Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesületének elnöke elmondta, a gazdák külön autóbusszal utaznak holnap Bukarestbe, hogy a követeléseiket nyomatékosítsák. A polgármesterek, önkormányzati képviselők szintén buszokkal indulnak a fővárosba.
Nicolae Radocea alprefektus arról számolt be, hogy telefonon egyeztettek a minisztériummal, és
„Kovásznán megállítanak az emberek az utcán, panaszkodnak, hogy nem merik kihajtani a nyájat a legelőkre, fontolgatják, hogy felhagynak a tenyésztéssel” – jegyezte meg az alprefektus, majd arra kérte a polgármestereket, biztassák a gazdákat, hogy jelentsék a károkat, mert ezzel tudják bizonyítani mennyire súlyos a helyzet.
Fodor István, Bodok polgármestere rámutatott, már minden napszakban felbukkannak a településen a medvék, hiába hívják a 112-es sürgősségi számot, a csendőrök nincsenek felkészülve arra, hogy hatékonyan segítsenek.
– fogalmazott a bodoki elöljáró.
Dimény Zoltán Bereck polgármestere elmondta, az anyamedvék letelepedtek a falu közelében, már könnyű élelemszerzésre tanítják a bocsaikat. Az anyaállatot kilőni sem lehet, de az elszállítás sem megoldás, mert több száz kilométerről is visszavándorolnak – tette hozzá. Könczei Csaba, a Mezőgazdasági Igazgatóság Kovászna megyei vezetője kifejtette, fogytán a gazdák türelme, spontán tiltakozó akciókat, útlezárásokat terveznek, amennyiben a hatóságok nem orvosolják a medvekérdést.
a Kaufland bevásárlóközpont környékén. Az udvarteres város közelében egyébként nincsenek erdők, így valószínű, hogy a medve több kilométert tett meg csak azért, hogy a szupermarket mögötti kukákban ennivalót keressen. Szemtanúk számoltak be arról is, hogy a kézdialbisi református temetőkertet is rendszeresen látogatja egy medve a bocsaival a gyümölcsfák miatt, s a Csernáton községhez tartozó falu lakói attól tartanak, hogy a nagyvad előbb-utóbb rátámad valakire a környéken.
Fotó: Barabás Ákos
Az Agerpres arról számolt be, hogy 150 kilogrammos sertést ölt meg egy medve tegnap hajnalban a Buzău megyei Colţi településen. Ez volt idén az ötödik eset a községben – közölte Pavel Rădulescu, a település polgármestere. Az elöljáró elmondta, hogy a medve a falu közepén lévő ház udvarára ment be, ahol megölt egy másfél mázsás disznót.
Pénteken délután egy fenyőkúti, szombat délután pedig egy pálpataki gazda tehenét pusztította el. Tódor Vendel, az egyik károsult gazda érdeklődésünkre elmondta, délután három órakor történt az eset, a lakóházaktól körülbelül egy kilométerre található dűlőn, ahol csordában legeltek az állatok.
Katona Mihály, Korond községközpont polgármestere szerint azért aggódnak a történtek miatt, mert félő, hogy az erdőközeli településrészeken nemcsak állatokra, hanem emberekre is rátámadhat a nagyvad. Juhokra támadt a medve szombatról vasárnapra virradóra Székelyudvarhely határában is. A nagyvad két bárányt és két juhot ölt meg.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
szóljon hozzá!