Az ötvenes évek elején, közepén van egy társadalmi réteg, amelynek a gyermekei nem tanulhattak máshol: itt a kulákokra kell elsősorban gondolni, és a lelkészek gyermekeire. És van egy szegény réteg, akik a társadalmi felemelkedés reményében iratkoznak be a teológiára.

Az 1970-es évekre javult a helyzet, hogy aztán 1979 után a numerus clausus miatt csak korlátozott számú diákot lehetett beiskolázni. Az 1980-as éveket úgy kell elképzelni, hogy az erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület legjobb esetben is legtöbb 12 diákot vehetett fel az első évre, az unitáriusok két hallgatót, az evangélikusok egyet vagy nagyon ritkán kettőt. Ez elképzelhetetlenül alacsony létszám volt az akkori magyar ajkú protestáns lakossághoz viszonyítva. Jelenleg évente 20-25 elsőéves iratkozik be az intézetbe, sajnálatos, hogy a népesség is apadt.

– A különböző felekezetek alkotta intézet egyébként nem egyazon épületben működött.

– 1948-ban a teológia épületében a református fakultás folytatta az 1895-től Kolozsvárott megkezdett munkáját. Itt evangélikus hallgatók is tanultak már 1948 előtt. Az unitáriusok teológiai akadémiája a Magyar utcában volt, tőlük nem messze az evangélikus püspökség, az evangélikus diákok egy része - szászok is – itt laktak. A felekezetek külön karokat alkottak egy-egy dékán vezetése alatt. A forradalom leverése után 1959-ben létrehozták az Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetet,

Egyébként a cél, amint az ünnepségen Adorjáni Dezső evangélikus püspök is említette, az volt, hogy a diáklétszám állandó csökkentésével megszüntetik vagy legalábbis ellehetetlenítik a lelkészképzést. Ennek ellenére az 1980-as években óriási volt a túljelentkezés, olyan is volt – akárcsak a bölcsészkaron meg a színin – hogy több mint tíz fiatal jelentkezett egy helyre.

A püspök úr beszédéből érdemes felidézni a következő mondatot: „A hatalom azonban nem számolt egy nagyon fontos, erdélyi történelmi ténnyel: hogy itt a tordai ediktum szellemében, akármilyen különbözőségek is voltak a különb felekezetek között, a közös ellenséggel szemben mindig együtt tudtak harcolni. Így a kisebbségi sors egybekovácsolta a különböző felekezeteket, és ennek a megtestesítője a közös intézet lett.” (gyébként az ünnepségen elhangzott beszédek elolvashatók az Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet honlapján: https://proteo.hu/hu/hirek/12882 – szerk. megj.)

– Tehát a további működés is csak ebben a formában képzelhető el?

– Az intézetet fenntartó egyházak püspökei 1990 után ezt kinyilvánították. 1990 után lehetőség lett volna különválni, de akkor a magyar püspökök azt mondták, hogy ezt a közös intézetet kívánják fenntartani. Csak intézetünk szebeni kara olvadt be a Lucian Blaga állami egyetembe.

Az igazság az, hogy az intézet fenntartása hatalmas anyagi áldozatot jelent az egyházaknak, és ezt nem tudjuk eleget és elégszer megköszönni híveinknek.

tehát jelentős magyar kormánytámogatást kapunk, ezért nagyon hálásak vagyunk. A román vallásügyi minisztérium is hozzájárul az intézet alkalmazottainak fizetéséhez. A felsorolt forrásokból tudjuk fenntartani az intézetet, az oktatás ugyanis tandíjmentes.

Az utolsó, a hatodik év gyakorlati: a diákok mentorok mellett végeznek szolgálatot gyülekezeteinkben. A felekezetek közötti átjárhatóság a közös tárgyakra értendő, ilyenek: klasszikus nyelvek, héber-görög-latin, egyetemes egyháztörténet, filozófia, vallástörténet, vallásszociológia, ifjúságszociológia stb. A bibliai tárgyakat viszont külön tanulják, a hitvallási tárgyakat és a gyakorlati teológiát szintén. Egyébként ez egyik nagy áldása ennek a teológiának, hogy a jövendőbeli kollégák már itt megismerik egymást, tehát nem a való világban találkoznak először: református, unitárius, evangélikus lelkészjelöltek, és ez aztán nagyobb ívű együttműködésnek lehet az alapja.

Ebből természetesen nem mindenki fejezte be a tanulmányait, de a nagy többségük lelkipásztorként szolgált és szolgál ma is gyülekezeteinkben.

– Más szakokon jellemző a lemorzsolódás, mi a helyzet a teológián?

– Viszonylag kevesen morzsolódnak le, és akik elvégzik a teológiát, azoknak 92 százaléka ezen a pályán helyezkedik el – ilyen adatokkal azért nem sok egyetem büszkélkedhet.

– És mi adja azt a bizonyos „szikrát”, hogy valaki lelkészi pályára lépjen?

– Ehhez a pályához mindenképp kell valamilyen elhivatás, valamiféle belső szikra, megérintettség. A teológia ma nem tartozik a „menő” egyetemek sorába, kicsit riasztóan hat az is, hogy azon kevés szakok egyike vagyunk, ahol felvételi vizsga van: és nem csak a tárgyi tudást vizsgáljuk meg, hanem igyekezünk a jelentkezők alkalmasságát is felmérni, ráadásul több szóbeli vizsgán is bizonyítani kell.

– Mostanában az egyetemi oktatók szóvá teszik, hogy az iskolából kikerülők felkészültsége kívánnivalót hagy maga után.

– A felkészültség milyensége és annak megítélése sokat változott a 2000-es évek elejéhez képest is. Mi magunk is meg kell tanuljuk, hogy miként lehet a ma nemzedékének a technológia minden áldását felhasználva úgy tanítani, hogy az eredményes és hasznos is legyen.

elképesztő gyorsasággal jutnak hozzá az információhoz és ez érthető, hiszen ők így szocializálódtak.

– A mesterséges intelligencia térhódítása korszakában felmerülhet az is,    hogy átalakítja-e ez a jelenség az oktatást? Mondjuk a teológia esetében, ha valaki azt kéri a mesterséges intelligenciától, hogy írjon egy prédikációt egy adott textusból kiindulva, pillanatok alatt megteszi.

– Valóban, a mesterséges intelligencia új feladatok elé fog állítani, és az oktatás során is sok etikai kérdést vet fel. Mi szerencsés helyzetben vagyunk ilyen tekintetben, mert viszonylag kevés a diákunk, és ismerjük őket.

Ekkora diáklétszám mellett ez nem lehetetlen dolog. Ugyanakkor a mesterséges intelligencia nem az ördögtől való, bátorítani kell diákjainkat ennek okos és etikus felhasználására.

– Azt említettük az imént, hogy a humán szakok iránt csökken az érdeklődés, de sok szó esik arról is – a népszámlálási adatokban is kimutatható – hogy egyáltalán a vallás, az istenhit is teret veszít a társadalomban. A lelkészképzésben mindez érzékelhető?

– Ez egy általános jelenség, és a jelek szerint még inkább szembesülni fogunk ezzel. Úgy gondolom, hogy azok, akik a teológiára felvételiznek, azokat tényleg a hivatástudat vezérli. Második éve az intézet körutakat szervez, tanáraink és diákjaink ellátogatnak a nagyobb kollégiumokba, felekezeti iskolákba és bemutatják az intézetünkben folyó munkát. Világosan látjuk, hogy elmúlt az az idő, amikor nem kellett semmit csinálni, és a diákok tömegesen jelentkeztek a teológiára. (2022-ben egy bemutató kisfilm is készült a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetről, ez ma is megnézhető: https://www.facebook.com/watch/?v=1883717332019556 – szerk. megj.)

Aki pedig meg akar gazdagodni, az nem lelkészi hivatást választ. A papok nem szoktak meggazdagodni, de hát van másfajta gazdagság is, ami pénzben nem kifejezhető.

– A protestáns felekezeteknél egyre gyakrabban látunk a szószéken hölgyeket. Egyre „nőiesebbé” válik vajon ez a hivatás?

– Igen, valós jelenség, hogy egyre több nő választja ezt a hivatást. A református és evangélikus egyház korábban is vett fel nő hallgatókat, az unitáriusok 1990-ben vették fel az első nő hallgatókat. Jelenleg ott tartunk, hogy az unitárius hallgatók között több a nő, mint a férfi, és ha realista vagyok, nem hiszem, hogy ez a tendencia megfordul.

Visszatérve az unitáriusokra: jelenleg még férfi lelkész több van, mint nő, de ez hamarosan megváltozik. Már az is hatalmas előrelépés volt, hogy a végzett nő hallgatókat lelkésszé szentelték, erre az unitárius egyházban 1990 előtt nem volt példa. Teológiai tanulmányokat ugyan folytathattak, de lelkészi szolgálatot nem. Ez ma már szerencsére a múlté, de azt nem merném kimondani, hogy a női lelkészség teljesen megváltoztatta volna a vallási hagyományt. A lelkészek között növekszik a nők aránya, de vezető funkcióba még mindig arányukon alul reprezentáltak. De erről a kérdésről beszéljünk kb. 10 év múlva…

– A lelkészi hivatás presztízsének kérdése összefüggésben állhat az előbb említett témánkkal, hogy egyre kevésbé vallásos a társadalom?

– Nem gondolom, hogy a társadalom kevésbé vallásos lenne, inkább másként vallásos. Ez valami olyanfajta elvilágiasodás, ami ugyan igényli a vallásosságot, a spirituális életet, de az intézményes egyházat nem. Sok ismerősöm mondta el, hogy ők szeretik a vallásukat, igénylik is, hogy legyen valamifajta lelkiség, de ezt valahogy intézményen kívül képzelik el:, vallás igen, spiritualitás igen, lelkiség igen, de intézményi kötöttség nem. Vagy egyenesen úgy, hogy pap nem kell, de lelki vezető, coach vagy guru igen. Itt kell, kellene bölcsnek lenni…