Fotó: Barabás Ákos
Nem kifejezetten lelkesedtek a Maros megyei Gernyeszeg lakói, amikor kiderült, két és fél éven belül országos kiképzőközpontot hoznának létre a településen a sürgősségi alakulatok leendő szakemberei számára, amely – ha minden a tervek szerint halad – az ország egyetlen és Európa legkorszerűbb ilyen típusú létesítménye lenne.
2017. április 04., 13:412017. április 04., 13:41
„Nem kell attól tartani, hogy zsákbamacskát árulunk – fogalmazott a Krónika kérdésére a Sürgősségi Esetek Országos Felügyelősége (DSU) vezetője, Raed Arafat államtitkár. – Olyan kiválósági központot képzeltünk el, amilyen még Európában sincs. Ebből nemcsak Gernyeszeg, Maros megye vagy Románia nyerhet. Minden esélyünk megvan arra, hogy elnyerjük az uniós finanszírozást.”
A helybéliek egyébként méltányolják, hogy végre valami hasznos dolog történik az egykori lőszerlerakatban és föld alatti üzemanyagraktárban, viszont sokkal jobban örültek volna, ha a falu szélén fekvő 40 hektáros terület – a rajta lévő épületcsoporttal vagy anélkül – valamiféle civil rendeltetést kap. Kolcsár Gyula polgármester lapunknak elmondta, hogy a 2006-ban kormányrendelettel a védelmi minisztériumtól a megyei tanács tulajdonába került telek jól fogott volna a helyi önkormányzatnak is.
Először felmerült az ötlet, hogy az erdő alatti épületekbe a megyei kórház az egészségügyi minisztérium támogatásával lábadozóközpontot vagy szanatóriumot létesítsen.
A gazdasági válság beállta előtt Gernyeszegen még ingatlanberuházási álmokat dédelgettek, de az elöljáró szerint ma is találnának megfelelő rendeltetést a területnek.
„Most is jól jönne a telek, hiszen egy terület mindig értéket jelent egy községházának, kiváltképp, ha negyven hektárról van szó. Annál is inkább, mivel annak idején, amikor a hadsereg a fegyverraktárt építette, a község területéből szakította le” – érvelt Kolcsár. Évekkel ezelőtt egy ipari park létesítésének gondolata is szóba került; emellett nemcsak Marosvásárhely és Szászrégen közelsége, hanem a katonai raktárba vezető vasúti szárnyvonal is jó érvnek bizonyult.
A terv fontosságára Balogh József egykori megyei tanácsos, az RMDSZ nemrég lemondott ügyvezető alelnöke még 2012-ben felhívta a hatóságok figyelmét. A Gernyeszegen élő politikus javaslata nem nyerte el a megyei önkormányzat vezetőinek tetszését. Időközben a hadügyminisztérium is érdeklődni kezdett, és adott pillanatban az ingatlan visszakérését is felvetette. A bő tíz évvel ezelőtt megkapott területet a megye múlt év végén a marosvásárhelyi Horea tűzoltó-alakulatnak utalta át. A tanácsi határozat értelmében az ingatlan kizárólag a kiképzőközpont megvalósítására használható fel, és amennyiben 24 hónapon belül nem kezdődik el az építkezés, ismét visszaállnak a tulajdonátadás előtti állapotok.
A magyar keresztény közösségek az élet mellett teszik le voksukat, nem a halál kultúráját, hanem az életet üzenik a világnak – hangoztatta Soltész Miklós vasárnap Gyergyószentmiklóson, a FeltöltŐ című háromnapos keresztény zenefesztiválon.
Öt római katolikus papot szenteltek a gyulafehérvári székesegyházban bemutatott szentmisén június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén.
Kilépett a medréből szombat este a Kis-Beszterce folyó, és elöntötte a Hargita megyei Bélbor község több gazdaságát és mezőgazdasági területét. Víz alá került a községi utak és a hidak egy része is.
Az oktatási minisztérium szombati tájékoztatása szerint 9193 diák vett részt a nemzeti kisebbségekhez tartozó nyolcadikosok pénteki anyanyelv és irodalom képességvizsgáján.
A kolozsvári Tar Koppány Zsolt kötelező sorkatonai szolgálatát teljesítve, katonabakancsa által okozott sebe miatt, feltehetően szándékosan hiányos kezelés következtében, vérmérgezésben halt meg 1982 végén.
A Marcel Ciolacu miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) négy év után visszahódította vezető szerepét a romániai önkormányzatokban, az RMDSZ pedig a magyar pártokra adott voksok 94 százalékát szerezte meg.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére szeptemberben kezdődik a Lakitelek Népfőiskola szórványkollégiumokat támogató programja – közölte Lezsák Sándor az MTI-vel.
Elhunyt Oravecz Gyöngyi, a máramarosi magyar tévézés, az utolsó, még létező megyei magyaradás önzetlen műsorvezetője – közölte a Máramaros megyei RMDSZ.
Tűz ütött ki csütörtökről péntekre virradó éjszaka egy nagybányai szállodában. Tizenkét személyt, köztük egy gyereket evakuáltak.
Állatbetegségekkel összefüggő kutatási, oktatási együttműködésről állapodott meg a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium és a Temesvári I. Mihály Király Élettudományi Egyetem csütörtökön – tájékoztatta a PTE az MTI-t.