Fotó: Boda L. Gergely
András Nagy Róbert nem tartja jó ötletnek, hogy az orvosok mentesüljenek a jövedelemadó befizetése alól. A sepsiszentgyörgyi kórházigazgató szerint a kormánynak inkább fizetésemelést kellene adnia mindegyik egészségügyi alkalmazottnak.
2017. augusztus 10., 18:072017. augusztus 10., 18:07
Adómentesség helyett tisztességes fizetést és jobb munkakörülményeket várnak el az orvosok, illetve az egészségügyi rendszer más alkalmazottai – szögezte le a Krónikának András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház igazgatója.
A menedzsert annak kapcsán kérdeztük, hogy a pénzügyminisztérium egy új, az adótörvénykönyv módosítását célzó rendelettervezete alapján az orvosok mentesülnének a jövedelemadó befizetése alól függetlenül attól, hogy bevételük havi bérből vagy független tevékenységből származik. Az intézkedés 2018. január elsejétől lépne érvénybe.
András Nagy Róbert hangsúlyozta: mindez legfeljebb 16 százalékos bérnövekedéssel járna – ennyi ugyanis a jövedelemadó mértéke –, meglátása szerint viszont
A kórházigazgató ugyanakkor rámutatott: sok múlik majd azon, hogy mit tartalmaz az alkalmazási módszertan, hiszen az adómentesség bevezetése akár anomáliákhoz is vezethet.
„Egyelőre csak találgatni tudunk, a kormány nem tett közzé semmi konkrét információt. Pontosítani kell, hogy az orvosoknak az állami vagy a magánszektorban megvalósított jövedelme lenne adómentes, illetve a kedvezmény vonatkozna-e azokra, akik orvosügynökként dolgoznak, vagy mondjuk, ingatlant adnak bérbe” – részletezte a menedzser.
Hangsúlyozta: az adómentesség helyett inkább megfelelő fizetéseket és munkakörülményeket kellene biztosítani az orvosoknak, hogy az országban tudják tartani őket. A szakember kifejtette: a legfrissebb statisztikák szerint
szögezte le András Nagy Róbert.
A kabinet egyébként azzal indokolja az orvosokra vonatkozó adómentességet, hogy korábban ígéretet tettek az intézkedésre, amely a 2017 és 2020 közötti időszakra vonatkozó kormányprogramban is szerepel.
Jelenleg csak a súlyos, állandó fogyatékkal élők, a programfejlesztő informatikusok és az alkalmazott vagy technológiai kutatásban dolgozó szakemberek részesülnek ebben a kedvezményben. Gazdasági elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy
az egészségügyi szakszervezetek vezetői szerint pedig a kizárólag az orvosokat érintő adómentesség csak újabb feszültséget fog generálni az ágazatban.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!