Fotó: RMDSZ
Az RMDSZ fellebbezésének hiányában jogerőssé vált a Kolozs megyei törvényszéknek az a decemberi ítélete, amely bizonyos gazdálkodásával kapcsolatos adatok kiadására kötelezte a szövetséget – közölte hétfőn a felperes Átlátszó Erdély blog.
2018. február 12., 17:152018. február 12., 17:15
Az RMDSZ-t a blogot működtető egyesület perelte be, miután a szövetség elutasította, hogy a gazdálkodására vonatkozó részletes információkat közöljön. A portál azt szerette volna megtudni, hogy mire költötte a szövetség azt a mintegy 28 millió eurónak megfelelő összeget, amelyet az utóbbi hat évben az erdélyi magyar nemzeti közösség képviselőjeként kapott a román költségvetésből.
A törvényszék ítélete szerint a szövetségnek az ingatlanokra fordított karbantartási költségekről is számot kell adnia, valamint arról, hogy 2009 óta milyen képzőművészeti alkotásokat vásárolt, kiktől és mennyiért. Emellett közölnie kell, hogy az utóbbi hat évben a szövetséget képviselő emberek milyen kiszállási díjat számoltak el külföldi utazásaik alkalmával.
A blog az ítélet szövegét is publikálta. Amint ebből kiderül, a bíró elfogadta a felperes érvelését, amely szerint az RMDSZ – ugyan nem vétette fel magát a közhasznú civil szervezetek listájára – voltaképpen közhasznú civil szervezet, amely a romániai magyarság érdekében tevékenykedik, és tevékenységéhez közpénzt használ fel.
Az elsőfokú ítélet kihirdetése után Sipos Zoltán, a blog főszerkesztője nyílt levélben kérte Porcsalmi Bálintot, az RMDSZ ügyvezető elnökét, hogy ne fellebbezzen az ítélet ellen. A főszerkesztő úgy vélte: a szövetségnek ma már nem érdemes titkolóznia.
Az RMDSZ ugyan pártként működik a román parlamentben, de érdekvédelmi civil szervezetként van bejegyezve.
A román költségvetésből a magyar közösségnek nyújtott, és az RMDSZ által kezelt támogatás kérdése több mint egy évtizede érzékeny témája az erdélyi magyar közéletnek. Az ellenzéki magyar pártok több rendben azzal vádolták a szövetséget, hogy pártépítésre használja a pénzt.
Nagyot fog lendíteni Magyarország európai uniós elnöksége Romániának a schengeni övezethez történő teljes körű csatlakozásán Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint.
Életre kelt Erdély főnixmadara, megannyi erdélyi és magyarországi notabilitás jelenlétében pénteken átadták a felújított gyalui várkastélyt. A főnixmadár hasonlatot Tóthfalusi Gábor építész, a felújítási munkálatok tervezője használta.
Egy hároméves gyermek meghalt, másik két személy megsérült egy közlekedési balesetben pénteken a 19-es országúton, a Szatmár megyei Gombáspusztán.
Nyolcvannégy százalékban elkészült és idén júliusban át is adják a forgalomnak Temesvár déli, Szerbia felé kivezető körgyűrűjét – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Több év kihagyás után idén Aradon állt meg a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egyesülésével kialakított Össznemzeti Zarándokvonat, amely péntek hajnalban indult a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
A vadászok elűztek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínéről egy bocsos anyamedvét – számolt be pénteken az Agerpres hírügynökségnek Bors Béla csíkszeredai alpolgármester.
Több tucat utas maradt le a Kolozsvárról Párizsba tartó csütörtöki repülőjáratról, miután a poggyászszkennerek elromlottak, és ezért több órányi várakozás után sem tudtak a beszállókapuhoz menni, így hoppon maradtak.
A szél erősödésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat 18 megyére.
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban – tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t.
Az RMDSZ-nek az Európai Parlamentben van a helye, azért, hogy az erdélyi magyar embereknek erős hangja legyen Európában, ne csökkenjen az ereje a Kárpát-medencében, Romániában és Brüsszelben – mondta Lázár János miniszter csütörtökön Nagyváradon.
szóljon hozzá!