Nem ért egyet az RMDSZ azzal, hogy a madárinfluenza miatt országszerte betiltották a baromfikereskedelmet

•  Fotó: Romániai Baromfitenyésztők Szövetsége

Fotó: Romániai Baromfitenyésztők Szövetsége

Az RMDSZ nem ért egyet az országos vészhelyzeti bizottság által meghozott döntéssel, amelynek értelmében a Maros megyei Nyárádtőn néhány nappal korábban felfedezett madárinfluenza-gócpont miatt az influenza terjedésének megállítása érdekében egy hónapra országszerte leállították az élő szárnyasokkal való kereskedelmet.

Krónika

2021. május 11., 19:522021. május 11., 19:52

2021. május 11., 19:562021. május 11., 19:56

A helyi polgármesteri hivatal szerint 180 ezer csirkét pusztítottak el, miután madárinfluenza-gócot azonosítottak a nyárádtői tyúkfarmon. A közlemény szerint a tetemeket elégetik, elkezdték a terület fertőtlenítését. A hatóságok epidemiológiai vizsgálatot indítottak, hogy beazonosítsák a fertőzés forrását.

Ugyanakkor a góc körül 3 kilométer sugarú körben védőkörzetet, 10 kilométer sugarú körben megfigyelési körzetet hoztak létre, ahol szigorú korlátozásokat vezettek be az emberek, állatok és közlekedési eszközök mozgására.

Magyar Lóránd, az RMDSZ parlamenti képviselője, mezőgazdasági szakpolitikusa az ügy kapcsán úgy foglalt állást: nem volt megalapozott döntés, hogy az egész országban leállították az élő baromfikkal való kereskedelmet, és az intézkedésnek szerinte drasztikus következményei lesznek. „Úgy véljük, hogy elhamarkodott döntést hoztak, ennek eredményeként hatalmas anyagi veszteség éri mind a közvetítőket, mind pedig a szárnyas farmokat és a kisgazdaságokat egyaránt. Az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy az országos vészhelyzeti bizottság törölje el az egész országra vonatkozó megszorító intézkedéseit, és térjenek vissza az eredeti korlátozásokhoz, amelyek kellően elegendőek a gócpont felszámolására” – jelentette ki kedden a bukaresti képviselőház mezőgazdasági bizottságának alelnöke.

Magyar Lóránd hozzátette, az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság egy európai uniós direktíva alapján hozta meg azt a döntését, amely alapján a 3 és 10 kilométeres sugarú körben biztonsági zóna létrehozása szükséges. A törvényhozó továbbá emlékeztetett egy 2006-ban a madárinfluenza-járvány megállítása érdekében meghozott döntésre, amely szerinte káoszt és gazdasági bizonytalanságot eredményezett. Szerinte jól megfontolt határozatokra van szükség, amelyek szem előtt tartják a gazdasági- és állategészségügyi óvintézkedéseket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban