Nem elég hatékonyak az országban működő riasztóberendezések – vonta le a következtetést az Országos Készenléti Felügyelőség (ISU), miután az elmúlt héten, április 18–21. között országszerte riasztási gyakorlatokat tartottak.
2017. április 25., 12:202017. április 25., 12:20
Mint kiderült, az országban levő 7713 sziréna közül 6680-at sikerült megszólaltatni, a többi technikai okok miatt néma maradt, de olyan helyzet is előfordult, hogy nem volt, aki beindítsa a riasztót. A készenléti felügyelőség a tapasztaltak alapján bejelentette: integrált riasztórendszerekre lenne szükség. Egyrészt több sziréna kellene, és lehetőség szerint olyan berendezésekre is szükség van, amelyekkel szöveges utasításokat is lehet közvetíteni. Ezeket a berendezéseket rádión, telefonon vagy interneten keresztül is össze kellene hangolni – mutat rá az ISU.
A gyakorlat során arra is fény derült, hogy az országban Kovászna megyében van a legkevesebb elektronikus sziréna: a 102 riasztó közül csak négy elektronikus, amellyel szöveges üzenet is továbbítható. Tulcea megyében 5 van, Hargita megyében 6, a lista élén pedig Galac megye áll 164 ilyen típusú berendezéssel. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat még két ilyen sziréna beszerzését tervezi, bár ezek drágák, ám a régi, negyven-ötven éves szirénák karbantartása is sokba kerül. Sepsiszentgyörgyön két szirénát nem tudtak megszólaltatni, mert felszámolás alatt álló cégek székhelyén vannak felszerelve, ahova vagy nem lehet már bejutni, vagy nincs áram.
A háromszékiek többsége egyébként nem is hallotta a riasztást. Ionela Mazîlu, az Országos Készenléti Felügyelőség Kovászna megyei szóvivője elmondta, nincs elég emberük, hogy egyszerre szólaltassák meg a szirénákat, így csökken a hatásfok, másrészt, ha alacsonyan vannak a felhők, a hang nem terjed a kívánt mértékben.
Nagyot fog lendíteni Magyarország európai uniós elnöksége Romániának a schengeni övezethez történő teljes körű csatlakozásán Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint.
Életre kelt Erdély főnixmadara, megannyi erdélyi és magyarországi notabilitás jelenlétében pénteken átadták a felújított gyalui várkastélyt. A főnixmadár hasonlatot Tóthfalusi Gábor építész, a felújítási munkálatok tervezője használta.
Egy hároméves gyermek meghalt, másik két személy megsérült egy közlekedési balesetben pénteken a 19-es országúton, a Szatmár megyei Gombáspusztán.
Nyolcvannégy százalékban elkészült és idén júliusban át is adják a forgalomnak Temesvár déli, Szerbia felé kivezető körgyűrűjét – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Több év kihagyás után idén Aradon állt meg a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egyesülésével kialakított Össznemzeti Zarándokvonat, amely péntek hajnalban indult a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
A vadászok elűztek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínéről egy bocsos anyamedvét – számolt be pénteken az Agerpres hírügynökségnek Bors Béla csíkszeredai alpolgármester.
Több tucat utas maradt le a Kolozsvárról Párizsba tartó csütörtöki repülőjáratról, miután a poggyászszkennerek elromlottak, és ezért több órányi várakozás után sem tudtak a beszállókapuhoz menni, így hoppon maradtak.
A szél erősödésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat 18 megyére.
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban – tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t.
Az RMDSZ-nek az Európai Parlamentben van a helye, azért, hogy az erdélyi magyar embereknek erős hangja legyen Európában, ne csökkenjen az ereje a Kárpát-medencében, Romániában és Brüsszelben – mondta Lázár János miniszter csütörtökön Nagyváradon.