2010. július 16., 09:322010. július 16., 09:32
Csuzi István, a Helyi Közlekedési Vállalat igazgatója elmondta: a váradi villamossíneket utoljára a hetvenes években cserélték azon a szakaszon, és legutóbb 1994-ben modernizálták őket. A rossz minőségű sínek elsősorban a vadonatúj Siemens-villamosokban tesznek kárt: az utóbbi időben egyre többször fordult elő, hogy az ósdi váltókon kisiklottak a járművek.
A korszerűsítés után a Nagyvásártér (1. Decembrie) mellett már automata váltókon siklik majd a villamos, addig azonban a tér és a volt Olaszi temető között villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat. A Kolozsvár felől érkezők szintén jövő szombattól, július 24-étől kezdve három héten át nem haladhatnak egyenesen a Kolozsvári útról (Calea Clujului) a belváros felé, hanem a Sztaroveszky (Magheru) utca hídról a Ritoók Zsigmond (George Enescu) utcán kerülhetik el az útlezárást. A forgalom a tervek szerint szeptember közepén áll teljesen helyre, de addig még a Kossuth (Independenţei) utcát is lezárják egy időre.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).