„Ne szidd a sötétséget, gyújts gyertyát!”

Beszélgetés Antal Árpád András háromszéki RMDSZ-képviselővel Antal Árpád András egymillió eurós forgalmat lebonyolító vállalkozás tulajdonosa az RMDSZ háromszéki listavezetőjeként jutott a képviselőházba, ahol 2005-ben az egyik legtevékenyebb képvisel

Bíró Blanka

Bíró Blanka

2006. január 27., 00:002006. január 27., 00:00

– Sikeres üzletemberként politizálni kezdett. Miért?
– Nem én vagyok az egyetlen fiatal, akit érdekel az erdélyi magyarság jövője. Évekig azonban csak a pálya széléről kommentáltam a játékosok megmozdulásait, szociológusként általában kritikusan viszonyultam a történésekhez. Aztán 2004-ben úgy éreztem, eljött az én időm, megértem arra, hogy én is pályára álljak, bizonyítsam önmagamnak és mindenkinek, hogy sokkal jobban játszom, mint a többiek.
– Az RMDSZ-előválasztásokon viszonylag ismeretlenül lett listavezető Háromszéken. Számított erre a sikerre?
– Szerencsésnek tartom magam, mindig azt tehettem, amit szerettem, amihez kedvem volt. Annak idején szüleim fizikaórára küldtek, abban reménykedtek, hogy a mérnöki pályát választom. Egyik nap hazamentem, és bejelentettem, hogy szociológus leszek, és nagyon szerettem az egyetemet. Üzleti és politikai sikereimet egyaránt a szociológiai tudásomnak köszönhetem. Szerencsés vagyok azért is, mert minden sikerült, amibe eddig belevágtam. Már az előválasztások előtt tudtam, hogy befutó helyen végzek. Tudtam, hogy az RMDSZ-ben szükség van fiatalításra, hogy a szövetség új lendületet kapjon. Én ezt az új lendületet nyújtom Háromszéken.
– Könnyen befogadták kollégái a parlamentben?
– Sokat dolgoztam, hogy legyőzzem a velem szemben létező előítéleteket, mivel sokan úgy vélekedtek rólam, hogy törtető, karrierista vagyok. Még mindig akadnak, akik előttem mosolyognak, a hátam mögött pedig szidnak, de úgy érzem, rátaláltam a csapatra, azokra az emberekre, akikkel hatékonyan tudok együtt dolgozni.
– Próbálkoztak az idősebb politikusok az ön „betörésével”?
– Biztos sokan szeretnék, hogy ugyanúgy gondolkodjak, mint ők, viszont úgy érzem, hogy az én hátam mögött tényleges népakarat van. Ez adja a legitimitásom, önálló egyéniség vagyok, nem hagyom, hogy befolyásoljanak. Politikai karrieremet csak négy évre terveztem. Négy év után meghúzom a vonalat. Ha úgy érzem, el tudok még érni néhány kitűzött célt, folytatom. Ha nem, az emberek szemébe nézek, és megmondom, hogy nem tudtam, nem lehetett, vagy nem engedték megvalósítani, amit terveztem, vagy megígértem.
– A háromszéki román közösséget is megszólította, ami korábban nem volt jellemző az RMDSZ elöljáróira. Nem tart attól, hogy románbérencnek bélyegzik?
– A kampány előtt készítettem egy demográfiai számítást, amiből kiderült, hogy Székelyföldön 30-50 év múlva is laknak magyarok és románok is. Meg kell találnunk azokat a románokat, akik megértik az autonómiatörekvéseinket, megértik, hogy mi magyarok vagyunk, és mi megértjük, hogy ők románok. Ha nem bővítjük a kapcsolatainkat azokkal a fiatal románokkal, akikkel mi románul beszélünk, és ők magyarul válaszolnak tiszteletből, képtelenek leszünk megvalósítani a székelyföldi autonómiát. Nem fogjuk elérni, hogy ők kisebbségi létben is itthon érezzék magukat, és pozitívan viszonyuljanak a térséghez. Nem félek a megbélyegzéstől, ha meg valaki megteszi, azt kicsinyesnek, butának könyvelem el. A fiatal román értelmiséggel közösen el tudjuk érni, hogy a Székelyfölddel kapcsolatos román közvéleményt ne néhány kivénhedt szekus tematizálja. Élet-filozófiám, egyben az általam alapított Pro Regió Egyesület jelmondata így hangzik: „Ne szidd a sötétséget, inkább gyújts gyertyát!”
– A saját közössége érdekében politizál, vagy az erdélyi magyarság egészéért?
– Felelős politikus nem gondolkodhat kizárólag saját településében, saját megyéjében, saját választóiban. Egyetlen lépést sem tehetek a sepsiszentgyörgyi magyarért, ha tudom, hogy azzal ártok például a szilágysági magyarnak. Globálisan kell gondolkodni, mivel az EU a régiók Európája. Nekem Erdély a hazám, az erdélyi emberek – magyarok, románok, romák – regionális identitását kell megerősítenünk.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 18., péntek

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében
2025. április 17., csütörtök

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában
2025. április 17., csütörtök

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)

Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

2025. április 17., csütörtök

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron
2025. április 17., csütörtök

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int
2025. április 17., csütörtök

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta

Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta
2025. április 17., csütörtök

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején

Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején
2025. április 16., szerda

Autónak ütközött és megsérült a rendőrök elől menekülő motoros

Elmenekült az intézkedő rendőrök elől egy motoros szerda délelőtt Aradon. Az egyenruhások üldözőbe vették a motorost, akiről kiderült, hogy nincs jogosítványa.

Autónak ütközött és megsérült a rendőrök elől menekülő motoros
2025. április 16., szerda

Balesetre hivatkozva csaltak ki pénzt egy idős embertől, őrizetbe vették az elkövetőket

Csalás gyanújával három Konstanca és Galac megyei fiatalembert vettek őrizetbe a Fehér megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai, ezt megelőzően házkutatást tartottak az elkövetők lakásán Konstanca megyében. A Fehér megye területén is garázdálkodó bűntársu

Balesetre hivatkozva csaltak ki pénzt egy idős embertől, őrizetbe vették az elkövetőket