A hétfő esti nyitógálán a Debreceni Népi Együttes állt a közönség elé Tűzliliom című előadásával
Fotó: Molnár Ferenc/Szent László Napok
Nagyváradon hétfő este hivatalosan is megnyitották a hét végéig tartó Szent László Napok kulturális fesztivált, melyet tizedik alkalommal szervez meg a helyi Szent László Egyesület a partnereivel együtt.
2022. június 21., 00:192022. június 21., 00:19
2022. június 21., 00:342022. június 21., 00:34
A Szigligeti Színházban tartott nyitógála előtt mondott köszöntésében Szilágyi Péter, a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára úgy vélte: Szent László alakja, jelleme áthatja a magyarság múltját és jelenét, és azt az összetartozást jelképezi, amelyért a magyar kormány is cselekszik tizenkét éve.
Fotó: Molnár Ferenc/Szent László Napok
A legendákban megjelenő lovagkirály szerinte a keresztény értékeket és a nemzeti érdeket testesíti meg. Orbán Viktor miniszterelnököt idézve jelentette ki, hogy ma is a nemzeti érdek képviselete az egyik legfontosabb összetevő a siker receptjében.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszédében arra figyelmeztetett, hogy míg Szent László a kunokkal küzdött, ma más külső és belső ellenségekkel szemben van szükség Erdély védőszentjének és patrónusának az oltalmára.
Szilágyi Péter helyettes államtitkára szerint Szent László alakja, jelleme áthatja a magyarság múltját és jelenét
Fotó: Molnár Ferenc/Szent László Napok
„Mi, mai magyarok egyenlőtlen harcot folytatunk minálunk nagyobb erőkkel szemben. Ha katolikus volnék, szent királyunk segítségét kérném, hogy hadakozzék érettünk, de mindenképpen az ő bízó hitével kérem Istent, hogy tartson meg, és emeljen fel bennünket, áldja meg és tegye boldoggá Váradot” – idézte a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspökét az MTI.
Tőkés László: ma is szükség van Erdély védőszentjének és patrónusának az oltalmára
Fotó: Molnár Ferenc/Szent László Napok
Florin Birta, Nagyvárad nemzeti liberális (PNL) polgármestere büszkeségének adott hangot, amiért a város partnere lehet a szervezőknek egy olyan fesztivál megszervezésében, amelyik a város hírnevét öregbíti. Kijelentette: Nagyvárad többnemzetiségű, többnyelvű város, ezért olyan rendezvényeket kell itt szervezni, amelyek által otthon érzik magukat a város polgárai. A Szent László Napokat ilyennek tartotta.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke köszöntésében a párt Kós Károlytól vett jelszavát idézte: „Dolgoznunk kell, ha élni akarunk és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk”. Megjegyezte: az EMNP szellemi holdudvara hívta életre a Szent László Napok mellett a kolozsvári, a brassói és a temesvári magyar napokat, valamint a marosvásárhelyi Vásárhelyi Forgatagot is.
Florin Birta polgármester szerint a Szent László Napok által otthon érzik magukat a város polgárai
Fotó: Molnár Ferenc/Szent László Napok
„Helyzetünk javulását nem valamely rajtunk kívül álló erőtől vagy eseménytől kell várnunk ma sem, hanem felelősen és bátran kell vállalnunk az önsorsjavító munkát. A Szent László Napok jellemzően ilyen” – jelentette ki a politikus.
Fotó: Molnár Ferenc/Szent László Napok
Zatykó Gyula főszervező arra biztatta a közönséget, hogy próbálják egy hétre lekapcsolni a világ válságaiból fakadó gondokat, a nehézségeket, és lássák meg a jót a szépet, a kellemest, amit a fesztivál kínál. Úgy vélte: a 10. Szent László Napok afféle oázis lehet a színvonalas és változatos programjaival. Megemlítette, hogy a programsorozat nyitógáláját Debrecen városa, a zárókoncertjét pedig Nagyvárad önkormányzata ajánlotta fel. A nyitógálán a Debreceni Népi Együttes állt a közönség elé Tűzliliom című előadásával, mely Wass Albert A funtineli boszorkány című regényének a táncszínpadi előadása, a vasárnapi fesztiválzárás előtt pedig Ákos koncertezik Nagyvárad főterén.
Fotó: Molnár Ferenc/Szent László Napok
A tizedik Szent László Napok programja a Szentlaszlonapok.ro honlapon böngészhető.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
szóljon hozzá!