Nagyüzemek lesznek kisparcellákból: agrárvállalkozók veszik bérbe a megműveletlen területeket a Szilágyságban

Az észak-erdélyi megyék közül a 2000-es évek óta a Szilágyságban volt a legtöbb megdolgozatlan szántóföld. Falvak egész határrészei álltak gazban, mert a nyúlfarknyi parcellák idős gazdái kénytelenek voltak lemondani a jövedelmüket meghaladó szántásról, vetésről és aratásról. A fiatalok végérvényesen hátat fordítottak a mezőgazdaságnak. Napjainkra annyiban változott a helyzet, hogy

a legtöbb községben megjelent egy-egy tehetősebb agrárvállalkozó, aki a földtulajdonosoktól kibérelte a szántóterületek egy részét.

Ugyanazokon a mezőgazdasági területeken, ahol a rendszerváltás utáni években több száz ember gazdálkodott, ma a jövedelem egy-két vállalkozó zsebébe kerül. A legtöbb faluban a gazdák hektáronként 500 lej bérleti díjat kapnak egy évre. Ami nem nagy összeg, de figyelembe kell venni azt is, hogy a bérbe adott területek többsége csak név szerint szántóföld, hiszen hosszú évek vagy évtizedek parlagoltatása után előbb a bokrokat, a bozótot kell kiirtani, hogy szántani és vetni lehessen. Pontosan így történt Debren községben is, a Módi Attila és Sándor testvérpáros által működtetett agrárvállalkozás 800 hektárnyi területén.

A Zilah és Szilágycseh között elterülő, többségében (79 százalékban) magyarok lakta Debren község falvainak – Debren, Szilágyszentkirály, Szilágyfőkeresztúr, Nagy- és Kisdoba, Vérvölgy, Nagymon és Csóra – határában mintegy 2300 hektárnyi szántóföld van. Az 1989 előtti kommunista éra termelőszövetkezeti világában minden talpalatnyi földet megdolgoztak, de a rendszerváltás utáni években is becsülete volt a mezőgazdaságnak: a visszakapott területeket a gazdák túlnyomó többsége megművelte. A törés a kilencvenes évek második felében következett be, amikor

egyre több parlagon hagyott terület jelent meg a határban. Sokan mentek külföldre dolgozni, és egyre kevesebben maradtak a gazdálkodás mellett.

A gazdák szerint nem érte meg bevetni a földet, mert a terményt a növekvő import miatt nem lehetett értékesíteni, vagy olyan alacsony árat kaptak érte, ami ráfizetésessé tette a termelést.
Módi Attila is így emlékszik. A 38 éves vállalkozó a kilencvenes években gyerekként három testvérével segédkezett édesapjának a földművelésben.

A Módi család húsz hektár szántóföldet művelt, azonban egy idő után a fiúk is kilátástalannak tartották a gazdálkodást, ezért kimentek Magyarországra az építkezéseken dolgozni. A kétezres évek elején tértek haza, és megalapították saját építkezési cégüket, amely 17 alkalmazottal ma is jól működik. Az egyre több megdolgozatlan föld látványa azonban nem hagyta őket nyugodni:

egész határrészek gazosodtak el, miután az idős gazdák megbetegedtek vagy meghaltak.

„Láttuk, hogy a szomszédos községekben kezdenek megjelenni a más vidékről érkező és földet bérlő vállalkozók, ezért Sándor öcsémmel elhatároztam, hogy belevágunk a gazdálkodásba is. Miután tanácsot kértünk agronómus ismerősöktől, kiderült, ha legalább száz hektár területet tudunk bérelni az emberektől, megéri belevágni” – mesélte az indulás körülményeit Módi Attila.

Az embereket nem volt nehéz meggyőzni, hiszen a legtöbb gazda földje már évek óta gazban állt. Az eredetileg százhektáros területnagyságot hamar „túlszárnyalták”, hiszen faluról falura járva sok gazdának megtetszett az ötlet, hogy végre valaki bérbe veszi és megműveli a szántóikat. Pár év alatt az összterületet feltornászták 800 hektárra, amiből mintegy ötszáz hektár bebokrosodott, bozótos terület volt.

Mialatt megnézzük az egymillió euró értékű új mezőgazdasági gépparkot – amelynek erőgépeit és a tavaly vásárolt kombájnt lízingelik –, vendéglátóm elmagyarázza, hogy a mezőgazdasági vállalkozás befektetéseit az évekkel ezelőtt komoly profitot termelő építkezési cég bevételeiből finanszírozták. E nélkül esélytelen lett volna belevágni egy ilyen méretű agrárvállalkozásba, hiszen nagy teljesítményű erőgépek nélkül nem tudnának rövid idő alatt megbirkózni több száz hektár szántóföld munkálataival. Cégüket segítette, hogy

Szatmár megyében rábukkantak egy olyan, mezőgazdasági fogyóanyagokat forgalmazó nagyvállalatra, amely tavasszal meghitelezi a szántóföldi növénytermesztő farm teljes vetőmag-, műtrágya- és növényvédőszer-szükségletét, amit késő ősszel kell törleszteniük a gabona átvételi árából.

Ez a fajta integráció ma már nélkülözhetetlenné vált mindennapi munkájukban, hiszen éves átlagban a fogyóanyag-szükségletük mintegy fél millió euró, amelynek egy részét csak bankhitelből tudnák előteremteni. Az együttműködés mindkét cégnek megéri: a szilágysági farm teljes terménykészletét a szatmári nagyvállalat vásárolja fel. A szerződéses alapon rögzített együttműködésbe beletartozik, hogy a szatmári cég mezőgazdasági szakembereivel is a farm rendelkezésére áll. Amikor igénylik, egy-egy agrármérnök kijár a szilágysági farmra agrotechnikai és növényvédelmi szaktanácsot adni.
Módi szerint

tavaly kiváló gabonatermelő évet zártak, hiszen minden idők legmagasabb hektárátlagát érték el búzából:

a Tövishátnak nevezett tájegységen emberemlékezet óta nem termett hatezer kiló hektáronként búzából, de a napraforgó és a kukorica hozamával is elégedettek.

„A mezőgazdaságban mindig vannak jobb és kevésbé jó évek, ezért a profitot ötéves átlagban kell mérni. Tapasztalatom szerint ilyen hosszabb időszakra pozitív mérleggel zár az ember” – érvel Módi Attila, aki nem ért egyet a folyamatosan siránkozókkal, akik szerint a mezőgazdaságból nem lehet megélni. Már önmagában az évi 150 eurós területalapú támogatást jelentős összegnek tartja, amiből ki tudják fizetni a bérleti díjat, illetve annak járulékos költségeit a gazdák felé.

Fontos támogatásnak tartja az üzemanyag-fogyasztásra kapott mintegy 20-25 százalékos állami kedvezményt is.

A Módi család eddig egyetlen uniós agrárpályázatot sem nyert, a farmon mindent önerőből ruháztak be, ezzel együtt mégis elégedettek az eredménnyel. Vendéglátóm azonban megjegyzi: az állandó befektetésnek ára van: három gyerekével és feleségével Zilahon egy tömbházban lakik. Ha egy nagy ház felépítése lett volna a prioritás, akkor valószínűleg nem jön össze a mezőgazdasági befektetés. Úgy véli, ha ők nem bérelték volna ki a földeket, már rég lenne egy idegen vállalkozó, hiszen mostanában nagyon felkapott a Szilágyságban is ez a fajta nagyüzemi gazdálkodás.

Módi Attila a vidék emberének a hozzáállásában látja a gondokat, amikor arról kérdezem, hogy miért vált ennyire elutasított mesterséggé a gazdálkodás. „A községben senki nem termeszt piacra zöldséget, sőt saját szükségletükre is nagyáruházakból vásárolnak szinte minden élelmiszert. Mindez harminc évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.

– mutatott rá a fiatalember. Hozzátette, a szülők a hibásak, mert a gyerekek úgy nőttek fel, hogy csak rosszat hallottak a mezőgazdaságról. „Egész nemzedékeknek az a téves véleménye alakult ki a gazdálkodásról, hogy abból nem lehet megélni. Ezen a hozzáálláson kellene változtatni, ha itt jövőt szeretnénk magunknak” – érvelt a szilágysági gazda.

Módi Attila szerint a járvány nem volt hatással munkájukra, hiszen tavaly is folyamatosan dolgoztak. Azonban változatlanul gond a munkaerőhiány: annak ellenére, hogy 3–5 ezer lejes nettó fizetést kap egy szakmunkás,

folyamatos fluktuáció van nemcsak az építkezéssel foglalkozó cégnél, hanem a mezőgazdasági farmon is.

Néhány tapasztalt szakmunkással van szerencséjük, akik mellé azonban csak kezdőket tudnak toborozni, akiket hónapokon át kell betanítani. Mire belekóstolnak a szakmába, többségük már odébb is áll, és külföldön próbálnak szerencsét. Ezt a szélmalomharcot folytatja minden vállalkozó, a koronavírus-járvány pedig nem hozott jó irányú változást a munkaerőpiacon.