Fotó: A Bihar Megyei Tanács sajtószolgálata
Hét ajánlat érkezett az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út első, 33,7 kilométeres szakaszának megépítésére meghirdetett versenytárgyalásra – jelentette be szerdán a Facebook-oldalán a köztúi infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
2024. június 12., 21:272024. június 12., 21:27
2024. június 12., 21:292024. június 12., 21:29
Cristian Pistol bejegyzése szerint a szerződés becsült értéke 2,74 milliárd lej (TVA nélkül), a kivitelezés határideje pedig 24 holnap. Ezen a szakaszon 32 híd és felüljáró, illetve egy új, 5,3 kilométeres leágazás is épül, amelyik összeköti majd a gyorsforgalmi utat a 79-es országúttal Nagyszalont a térségében – írja az Agerpres.
– részletezte Pistol.
A vezérigazgató emlékeztetett: az Arad - Nagyvárad gyorsforgalmi út teljes hossza 120,47 kilométer lesz, és a beruházás három részletben zajlik: a 1. szakasz 33,7 kilométer, a 2. szakasz 39,7 kilométer (amelyhez hozzáadódik a magyar határhoz vezető összekötő 10 kilométeres út, a 3. rész 47,07 kilométer (amelyhez hozzáadódik az Arad iparnegyedéhez vezető 2,9 kilométeres összekötő út.
Rögtön az elején akadályokba ütközik a Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út építése: óvás miatt felfüggesztik az egyik szakasz megépítésére kiírt közbeszerzési eljárást.
Felakasztotta magát egy kiskorú, aki a nagyváradi börtönben volt vizsgálati fogságban.
Súlyos baleset történt hétfőre virradóra a 13B jelzésű országúton, Parajd és a Bucsin-tető között; két személy meghalt, hárman megsérültek.
Hosszú idő után ismét „foghíjmentessé” vált a nagyváradi színház épülete, illetve a teátrum előtti tér, miután a hétvége során végre sikerült pótolni a klasszikus külsejű kandeláberek lámpatesteit.
Meghaladta századik kiadását a kolozsvári Bejön a vidék kistermelői vásár. A főleg Kolozs megyei magyar gazdákat felvonultató seregszemle iránt csökkent ugyan az érdeklődés, de még mindig hűséges törzsvásárlói kör övezi a gazdák kínálatát.
Bár eleinte határidő előttre várták az észak-erdélyi autópályát a DN1-es főúttal Tordatúr közelében összekötő Kolozs megyei gyorsforgalmi út elkészültét, most már az is nehezen elképzelhető, hogy februárig befejezik.
Brassóban továbbra sem működik magyar kulturális intézményrendszer, és fogy a magyarság, ennek ellenére lelkesedéssel, immár 14. alkalommal szervezik meg vasárnaptól a magyar napokat, amely idén is gazdag, változatos kínálattal várja a közönséget.
Hargita megyében nyolc településen 39 transzformátorállomást rongált meg a felhőszakadás, áramkieséseket okozva – közölte szombaton a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszter jelenlétében a Fehér megyei Szépmezőhöz tartozó Bethlenszentmiklóson már pénteken országos takarítási napot tartanak, összekapcsolva az eseményt a délután kezdődő Bethlenszentmiklósi Magyar Napokkal.
Fiatal nő holttestét emelték ki a Szamosból pénteken Szatmárnémetiben – közölte a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Az ország kilenc megyéjére másodfokú (narancssárga), az ország több mint felére elsőfokú (sárga) riasztást bocsátott ki pénteken felhőszakadások és légköri instabilitás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!