A Műemlékek Országos Bizottsága műemlékké nyilvánította az aradi Szabadság-szobrot és környezetét, a román–magyar Megbékélés Parkját – közölte pénteki hírlevelében az RMDSZ.
2014. május 30., 12:372014. május 30., 12:37
A műemlékjegyzékbe való felvételhez szükséges hivatalos iratcsomót már évek óta a bizottság elé terjesztette az Arad megyei illetékes hatóság. Ebben a szimbólumértékű köztéri alkotás egyediségét emelték ki a műemlékes szakemberek.
„A Szabadság-szobor műemlékké nyilvánításával a romániai magyar közösség egy újabb bizonyosságot nyert arra vonatkozóan, hogy kulturális örökségének eme műremeke védelmet és fokozott figyelmet kap” – idézte a hírlevél Kelemen Hunor kulturális minisztert, az RMDSZ elnökét.
Az aradi Szabadság-szobor a 19. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf tervei alapján – a szobrászművész időközben bekövetkezett halála miatt – Zala György készített el.
A szoborcsoportot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Trianon után a román karhatalom előbb körbedeszkáztatta, majd 1925-ben eltávolította.
Hetvenkilenc év után sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet – a román–magyar kormányközi egyezmény alapján – Megbékélés Parkjává kereszteltek át. A visszaállított szoborcsoportot – amely mellett egy új, sokat vitatott román emlékmű is helyet kapott – az elmúlt években többször is megrongálták.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!