Interjú Varga Andrea történésszel
A moldvai római katolikus egyházmegye papjai előbb kényszer hatására, később viszont önkéntesen és túlbuzgóan szolgálták a Szekuritátét – tartja Varga Andrea történész, a téma kutatója.
– A bákói csángókonferencián tartott előadásában azt állította, hogy Dumitru Mãrtinaº könyve, amely a csángók román eredetelméletét alapozta meg, tulajdonképpen a Szekuritáté munkája. Mire alapozza ezt az állítást?
– Hogy a kérdést megválaszoljam, egy kicsit Dumitru Mãrtinaºról kell beszélnem. Õ moldvai katolikus vidéken született, és a konvertuális ferences rend magyar eredetét tagadó szellemben nevelték. Tanulmányait Iaºi-ban végezte. Aztán a két világháború között Marosvásárhelyre került, és itt volt romántanár a második világháború után is. Õ maga is elismerte, hogy a könyvének kézirata az 1935–1940 közötti kutatásai alapján készült, tehát éppen abban az időszakban, amikor Iosif M. Pal is könyvet adott ki a csángók román eredetéről. Közismert tény, hogy ebben az időszakban az ultranacionalizmus, a szélsőjobboldaliság, a legionárius eszmék határozták meg a román közgondolkodást. Amikor a hetvenes években ismét fellángolt a román nacionalizmus, és ennek következtében megromlottak a román–magyar kapcsolatok, egész sor történészt és egyházi személyiséget vontak be bizonyos akciókba, hogy általuk hatástalanítsák a Románia számára kedvezőtlen történelmi elméleteket.
Ion Coja történész szavaival élve, ekkor „vették elő a naftalinból” Mãrtinaº kéziratát. Coja szerint Nicolae Ceauºescu utasítására kellett kiadni egy könyvet a magyar kommunisták kongresszusa előtt, hogy ezzel válaszoljanak a budapesti vélt neonáci tézisekre. Érdekes egyébként, hogy a Szekuritáté és az ortodox vagy római katolikus egyház közös akcióiban rendre felbukkan Josif Constantin Drãgan neve is. Mãrtinaº kéziratát egyébként módosították a kiadásra, és a Szekuritáté archívumából látták el fotóanyaggal. Számos bizonyíték van arra, hogy a könyv hazai és vatikáni kiadásában érintett személyek, Josif Constantin Drãgan, Ion Coja, I. Dumitru Snagov szoros kapcsolatban állnak a Szekuritátéval. A Preda fedőnevű ügynök egy nyilatkozatában besúgja Petru Gherghel püspököt, hogy Dumitru Snagovot ezredesként emlegette.
– Bákói előadásában többek között a Szekuritáté UM 0544-es alakulatát említette.
– Igen, a Szekuritáténak ezt az alakulatát a belügyminisztérium 1978-as átszervezésekor hozták létre. A külföldi hírszerzésnek volt a központja, és mint ilyen, a papoknak a Vatikánnal fenntartott kapcsolatait is figyelte. Az egyházi élet felügyeletében ez az alakulat együttműködött az I, azaz belföldi igazgatósággal, a megyei igazgatóságokkal, a D, azaz dezinformáló szolgálattal és egyéb szervekkel.
– Mikortól kezdett a Szekuritáté foglalkozni a csángókérdéssel?
– Már az 1948-as megalakulásától, hiszen eleve azzal a céllal hozták létre, hogy fellépjen a népi demokrácia ellenségeivel szemben. Az egyik kinyilvánított ellenség pedig az egyház volt. Valamennyi egyházat megpróbálta az ellenőrzése alá vonni, hiszen az ország lakosságának többsége vallásos meggyőződésű volt. Úgy gondolták, a papságon keresztül a hívekre is kiterjeszthetik az ellenőrzést, hiszen az emberek időközönként gyónnak. A csángók pedig máig erősen vallásosak. Kézenfekvő volt, hogy a kléruson keresztül tartsák rajtuk a szemüket, hogy kiszűrhessék soraikból az elégedetlenkedőket. Ilyenek pedig akadtak, mert a magyar nyelvű tanítás, a magyar misék ügyében többen is írtak leveleket Magyarországra vagy a Vatikánba.
– Említette a Trotus és a Siret akciókat. Mi volt ezeknek a célja? Hogyan hajtották végre?
– Ezekkel kapcsolatban a készülő, csángókról szóló könyvemben teszek majd közzé dokumentumokat. A Trotus és a Siret fedőnevű akciókat a nyolcvanas években szervezte az UM 0544-es alakulat a moldvai megyei igazgatóságokkal együtt. Mindkét akció a még be nem szervezett papságra irányult. Hasonló akciók nagy számban voltak az erdélyi megyékben is. A Charismaticii fedőnevű akcióban például a Szekuritáté Hargita megyei igazgatósága azt a feladatot kapta, hogy szervezzen be nyolc papot és tizenkét kántort. Olyan volt, mint az ötéves terv.
– A be nem szervezett papokat említette, a konferencián viszont arról is beszélt, hogy a papok jelentős hányadát beszervezték. Ez moldvai katolikus sajátosságnak tekinthető?
– Nem, hasonló volt a helyzet Erdélyben, és nemcsak a katolikusoknál. Moldvában talán annyiban volt mégis sajátos vonatkozása, hogy az első szakaszban kényszer hatására álltak a Szekuritáté szolgálatába a papok, a második szakaszban viszont önkéntesen, és túlbuzgóságot tanúsítva szolgálták a Szekuritátét. Moldvában minden negyedik római katolikus pap együttműködött a politikai rendőrséggel. A számítás egyszerű. 1975 és 1985 között 130–150 pap szolgált a moldvai egyházmegyében. Közülük eddig 33–35-öt azonosítottam forrásként vagy besúgóként a Szekuritáté dokumentumaiban.
– Állítása szerint egy részük ma is aktív. Mi utal erre?
– Nézze, számottevő volt a Szekuritáténak az egyházak felügyeletére szolgálatba állított állománya. Ez az állomány és ezek a struktúrák nem párologhattak el egyik napról a másikra 1989 végén. Ceauºescu idején látszólag hazafias feladat volt számukra, hogy megelőzzék és ellensúlyozzák „az egyház leple alatt folytatott országellenes tevékenységet”. A szolgálatok és ügynökeik számára ma az nyújthat motivációt, hogy irredentának tekintik az utóbbi 15 év csángó megnyilvánulásait. Mindezt például egy jó lusztrációs törvénynyel meg lehetett volna állítani, de a klérusnak elégséges befolyása volt ahhoz, hogy kivonja magát a törvény hatálya alól.
– Ön egyébként mióta és miért kezdte kutatni a csángókérdést?
– Nemcsak a csángókat kutattam. Általában a hátrányos helyzetű kisebbségek története érdekelt. Foglalkoztam a zsidók, a cigányok helyzetével, de az utcagyerekek kérdésével is. A csángótéma azért érdekelt, mert úgy érzékeltem, hogy két kibékíthetetlen tábor vitatkozik erről az etnikai-vallási-nyelvi kisebbségről.
– Hogyan lehet a csángókérdést kutatni az archívumokban? Hozzáférhetők az adatok?
– A Román Hírszerző Szolgálat, a SRI örökölte a Szekuritáté irattárait. Amikor tíz évvel ezelőtt bejutottam a SRI archívumába, hogy a Nagy Imre-csoport romániai fogva tartásáról gyűjtsek adatokat, azt tapasztaltam, hogy a dokumentumok jelentős része megvan, de a feltáráshoz megfeszített munkára van szükség. Később ezek a dossziék átkerültek a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Tanács archívumába, ahol ma már szabadon kutathatók.
– Kutatóként, a téma ismerőjeként lát-e megoldást a csángókérdésre?
– Elsősorban az utóbbi 150 év csángóellenes akcióinak nyílt beismerésére lenne szükség. Szembe kellene nézni Iosif M. Pal és Dumitru Mãrtinaº szélsőségességével, a Szekuritáté és a kommunista hatóságok kiszolgálásának kérdéseivel. Ezt követően kellene leülni a tárgyalóasztalhoz, hogy keresztény szellemben lehessen megbeszélni a magyar nyelvű misézés kérdését. Ha ezen sikerül túllépni, később a többi gond is megoldódhat. Csak az kellene hozzá, hogy a iaºi-i püspökség a történelmi igazság fényében levetkőzze a gőgjét.
szóljon hozzá!