Az RMDSZ-nek mindig is az önkormányzatokban volt a legnagyobb ereje, éppen ezért a közösségek beolvadása a legnagyobb veszély a régióátszervezés során – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Magyar Ifjúsági Értekezlet püspökfürdői kongresszusán, vasárnap.
2013. szeptember 22., 19:272013. szeptember 22., 19:27
2013. szeptember 22., 19:482013. szeptember 22., 19:48
A szövetségi elnök hallgatói kérdésre leszögezte: egy újabb közigazgatási szint bevezetése az eddig végrehajtott decentralizációt állítja meg, hiszen így a helyi és megyei önkormányzatok lassan-lassan hatáskör nélkül maradnának, tevékenységi keretük kiürülne. „Tudjuk, hogy a 70 százalékos többséggel szemben a mi szavazataink nem meghatározóak, de abban bízunk, hogy az észérvek, ha meghallgatásra lelnek és partnerre találnak, akkor annyira felerősödnek, hogy egy rossz döntést meg tudunk akadályozni, de még jobban szeretnénk, ha egy helyes döntéshez járulhatnánk hozzá” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
A hétvégén lezajlott, 12. alkalommal megszervezett akadémia szervezői közölték: igyekeztek úgy összeválogatni a politikai és szakmai előadásokat, hogy azok jól kiegészítsék egymást, fontosnak tartották, hogy a fiatalokat érintő, fiatalokat foglalkoztató témák kerüljenek terítékre. A rendezvény zárónapján Cseke Attila parlamenti képviselő, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Borbély László politikai alelnök is előadást tartott
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
szóljon hozzá!