A Román Közúti Hatóság (ARR) hátráltatja a nagyváradi önkormányzat terveit, amely egészen addig nem tudja kiterjeszteni tömegközlekedési hálózatát a metropolisövezetbe, amíg a hatályon lévő magánszállítók szerződései érvényben vannak. Ugyanazon a vonalon ugyanis csak egyetlen vállalat indíthat járatokat, az ARR pedig nem adja át az adatbázisát az illetékes bizottságnak, hogy az kiírhassa az országos tendert a megyei engedélyekre – magyarázta lapunknak Csuzi István, Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) igazgatója.
2013. november 03., 17:332013. november 03., 17:33
Ezek a megyei licencek eredetileg 2008 és 2011 között voltak érvényben, ám azokat az utolsó pillanatban az aktuális tárcavezető két évre meghosszabbította. A versenytárgyalást sorozatos jogi fékezések után idén májusban formai okokra hivatkozva halasztották november 13-ára, ám úgy tűnik, még mindig várni kell, mert az ARR októberben elzárta az adatbázisát. „Több száz milliós piacról van szó, a privát szállítók érdekeit védik” – véli Csuzi, aki azért bízik abban, hogy jövő évtől már ők fogják lefedni a Várad–Szentmárton és Várad–Bors útvonalakat is. „Mi fel vagyunk arra készülve, hogy januártól átvegyük ezeket az útvonalakat” – szögezte le az igazgató, aki szerint a helyiek már nagyon várják ezt a változást.
Amennyiben a megyei licencek ügye rendeződik, az NHKV-nak nem kell részt vennie a versenytárgyaláson, direkt megbízásban részesülhet, mivel Bors és Szentmárton önkormányzata már korábban átvett részvényeket a társaságtól így az említett községekben is helyi szolgáltatónak számít. Kezdetben megtartanák a jelenlegi menetrendet és az árakat, majd az igényeket felmérve változtatnának azon. Csuzi azt még nem tudta megmondani, hogy utána olcsóbb, vagy esetleg drágább lesz-e a közlekedés, de az biztos: a megyeszékhelyen kívül eső vonalakra a városi tarifák és a bérletek nem lesznek érvényesek. „Már gondolkozunk a kombinált bérleteken, ami nyilván kedvezményesebb áron lesz kiváltható, mintha két külön bérletet vásárolna valaki” – mondta azonban az igazgató.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!