Megépül a Szülők Háza Kolozsváron az onkológiai intézetben kezelt gyermekek és hozzátartozóik számára

Megépül a Szülők Háza Kolozsváron az onkológiai intézetben kezelt gyermekek és hozzátartozóik számára

Fotó: Iocn.ro

A kolozsvári polgármesteri hivatal szállást fog biztosítani mindazon hozzátartozók számára, akiknek gyermekeit a Ion Chiricuţă Onkológiai Intézetben kezelik.

Krónika

2019. május 09., 12:292019. május 09., 12:29

Az intézmény közleménye szerint a tervet az Alexandru Damian Humanitárius Egyesülettel, a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósággal, illetve az onkológiai intézettel együttműködve valósítják meg az intézet szomszédságában, így az ingatlanban a szülők lábadozó gyerekeikkel együtt lehetnek.

A Szülők Háza nevű projektre vonatkozó határozatot szerdán fogadta el Kolozsvár önkormányzata. A telek, ahova az ingatlan épülni fog, a Majális utcában található. Az érintett szülők 2–5 férőhelyes szobákat foglalhatnak el, amelyek mosdóval, konyhával, játszóteremmel és mosókonyhával rendelkeznek.

Idézet
Fontos, a gyógyulás szempontjából is, hogy a beteg gyerekek a kezelés alatt szüleikhez közel legyenek. Ez eddig nehezen volt megoldható. Sok szülőnek nem volt anyagi lehetősége arra, hogy huzamosabb ideig Kolozsváron tartózkodjon.

Ezért próbálunk megoldást találni arra, hogy megfelelő körülmények között tudjuk őket elszállásolni, és még több időt tölthessenek együtt” – mondta a közleményben idézett Oláh Emese alpolgármester. A szolgáltatás ingyenes, és a polgármesteri hivatal biztosít minden olyan fogyóeszközt, amelyre szükségük lehet az ott lakóknak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről
2024. április 08., hétfő

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban

Két Fehér megyei rendőr megsérült a gyulafehérvári katonai lőtéren történt robbanásban, amelyet fémanyagok szétfröccsenése követett. A rendőrök éppen a kilőtt töltényhüvelyeket szedték össze, amikor a robbanás bekövetkezett.

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban