Marosvásárhely: magának akarja a megyei tanács a régi városházát

Újabb közgyűlési határozattal kéri a kormánytól a Maros megyei önkormányzat a régi városháza ügykezelési jogát.

Szucher Ervin

2013. november 18., 17:202013. november 18., 17:20

A Marosvásárhely építészeti jelképévé vált tornyos épület jelenleg a megyei képviselőtestület és a prefektúra székhelyéül szolgál, és annak dacára, hogy a karbantartási munkálatoktól a restaurálásig mindent az önkormányzat végez, adminisztrációját még mindig a kormányhivatal látja el. A megye vezetősége Lokodi Edit Emőke elnöksége alatt már tett le hasonló kérést a kormány asztalára, azonban elutasító választ kapott. Most viszont úgy tűnik, a megye és a prefektúra vezetőinek sikerült kiegyezniük az épület átadásában, illetve átvételében. A határozattervezetet mindössze a Demokrata-Liberális Párt képviselői utasították el, mivel szerintük az egykori városházának a helyi önkormányzat tulajdonába kellene visszakerülnie. „Nem támogathatunk egy ilyen határozattervezetet, mihelyt mi már évek óta azt hangoztatjuk, hogy az épületet Bernády György néhai polgármester a városnak és nem a megyének építette” – indokolta a frakció álláspontját Vasile Filimon. Mint ismeretes az utóbbi időben a PDL-s színekben politizáló Dorin Florea polgármester többször is megfogalmazta a székházra vonatkozó igényét. Egyébként szintén a mostani a városvezető volt az, aki 1996 és 2000 között prefektusként ellenezte az akkori polgármester, Fodor Imre által szorgalmazott cserét.

„Mindenképpen jó lenne, ha az épület a megyei önkormányzat ügykezelésébe kerülne, hisz 1990 óta nagy részét amúgy is mi használjuk, a rezsiköltségeit mi fizetjük, a restaurálását mi végezzük” – érvelt lapunknak Kelemen Márton, az RMDSZ frakcióvezetője. Szerinte az sem mellékes, hogy a restaurálás folytatásához csak a megyei önkormányzat pályázhat uniós alapokra, a kormányhivatal nem. Kérdésünkre, hogy az épület adminisztrálási jogának megszerzése esetében a megyei döntéshozó testület gondoskodik-e majd az impériumváltáskor eltávolított régi díszek visszahelyezéséről és a ’90 után, engedély nélkül kihelyezett magyarellenes márványtáblák leszedéséről, Kelemen nem tudott válaszolni. Az RMDSZ-es képviselő mindössze annyit mondott, hogy ami a szövetségen múlik, megteszik, de hogy sikerül-e visszaállítani az 1905 és 1907 között a magyar szecesszió jegyében, Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján épült régi városházát hajdani pompájában, nem tudni.

Mint ismeretes, néhány évvel ezelőtt Marius Paşcan akkori demokrata-liberális prefektus megtiltotta az építkezési engedély nélkül kihelyezett, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák eltávolítását. A restaurálás során eközben nem kerülhetett vissza a kocsifeljáró tartódísze, a kőbe vésett magyar királyi korona, valamint az Árpád-ház és erdélyi történelmi családok és uralkodók – Bethlen Gábor, Rákóczi György, Borsos Tamás – címere sem. A 2008-ban kezdődött felújítás első szakaszában ugyanígy lemaradtak a gyűlésterem 1921-ben eltávolított vitrailjai is. A festett üvegablakok visszahelyezésével kapcsolatosan Lokodi Edit Emőke volt megyeelnök elmondta, a művelődési minisztérium műemlékvédő bizottsága már 2007-ben megtagadta az engedélyeztetést. A testület akkor azzal érvelt, hogy „még nem jött el az ideje a magyar és az osztrák–magyar történelmi időkre emlékeztető személyiségek portréjának visszahelyezésére”. A bukaresti szakemberek azt javasolták, hogy a azokat állítsák ki a megyei múzeumba, ami egyébként meg is történt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban