Fotó: Beliczay László
Élesen elítéli, és a megye magyarságával szembeni méltánytalanságnak tekinti az RMDSZ az adóhivatal (ANAF) Maros megyei vezetőjének leváltását.
2023. augusztus 10., 16:332023. augusztus 10., 16:33
2023. augusztus 10., 16:372023. augusztus 10., 16:37
A tisztséget több mint tíz éve betöltő Dénes Irénke menesztése kapcsán Péter Ferenc, a szövetség Maros megyei elnöke foglalt állást csütörtökön. A politikus szerint a lépés a „magyar közösség iránti tisztelet hiányának világos jele”, és illeszkedik abba a leváltási hullámba, amely az RMDSZ kormányból történő kiszorítása után kezdődött és amelynek középpontjában a magyar intézményvezetők állnak. Péter Ferenc úgy véli, a döntés mögött nincs szakmai indok, a Maros megyei adóhivatalt Dénes Irénke irányítása alatt a régió legjobban teljesítő intézményei között tartották számon.
Péter Ferenc közölte: tekintettel arra, hogy erre vonatkozóan az RMDSZ helyi és megyei politikai partnereivel semmiféle előzetes egyeztetés nem történt, az alakulat kénytelen újragondolni politikai együttműködését a román kormánypártok helyi szervezetivel. „A történtek ugyanis nem csak a magyar közösség érdekeinek figyelmen kívül hagyására, de az együttműködés hiányára is felhívják a figyelmet. A politikai döntés elfogadhatatlan és méltánytalan mind Dénes Irénnel, mind pedig a Maros megyei magyarokkal szemben” – szögezi le Péter Ferenc.
Az RMDSZ Maros megyei szervezete úgy véli, hogy az „ilyen típusú politikai manőverek” tovább mélyítik a magyar és a román közösség közötti megosztottságot, semlegesítik a demokrácia erejét és magyarellenes hangulatot szítanak.
Románia hegyvidéki területein bárhol találkozhatunk viperákkal – hívta fel a figyelmet a Krónika megkeresésére Kovács Zoltán Róbert. A Maros megyei hegyimentő-szolgálat vezetőjével a kígyótámadás elkerüléséről, a megmart személy kezeléséről beszéltünk.
Mintegy 30 métert zuhant és elvesztette az eszméletét egy 50 éves nő szombaton a Radnai-havasokban levő Száka-hegyi nárciszmező térségében.
Édesanyákat, nagyszülőket, nőket, családokat érintő témákat közelítenek meg Szatmárnémetiben az Édesanyák hete lenevezésű rendezvénysorozat keretében, amelyet május 13. és 18. között szerveznek az Iparos Otthonban.
Az európai őshonos kisebbségek jogvédelmét, az Európai Unió reformját szorgalmazták kolozsvári találkozójukon az Európai Szabad Szövetség (EFA) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) vezetői – derült ki az EMSZ sajtóirodájának szombati közleményéből.
Szakmai konferencián értekeznek a magyar nyelv és irodalomtanárok Szovátán a hétvégén – közölte a szervező Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Azért kell önkormányzatait megerősítenie és képviselőit Brüsszelbe küldenie június 9-én az erdélyi magyarságnak, mert a közösség érdekeit senki más nem fogja képviselni – hangoztatta Kelemen Hunor pénteken Nagybányán.
Őrizetbe vettek a rendőrök egy 27 éves fiatalembert, aki ittasan vezetett Déva és Nagylak között az autópályán. A rendőrök gyanúja szerint kábítószert találtak az autójában – közölte pénteken a Temes megyei rendőrség.
Bár csupán néhány hónap telt el a Kolozsvár és Nagyvárad, illetve a magyar határ között húzódó vasútvonal nagy felfordulást okozó lezárása óta, a felújítási-villamosítási munkálatok lassúsága láttán máris megkongatták a vészharangot.
A határon fogtak el a rendőrök egy idegen állampolgárságú férfit, aki idén februárban 440 000 drognak minősülő tablettát (diazepámot, alprazolámot és klonazepámot) hozott be az országba – közölte pénteken az Arad megyei rendőrség.
Tíz évvel az első kapavágás után a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság kérvényezte a Marosvásárhelyen továbbra is csak várva várt körgyűrű régóta tervezett szakaszának áthelyezését egyik európai uniós támogatási programból a másikba.
szóljon hozzá!