Letartóztatták a gyergyói főügyészt

Korrupció gyanúja miatt a Bukaresti Táblabíróság 29 napos vizsgálati fogságba helyezte Majeczki Izabellát, Gyergyószentmiklós főügyészét. 

Gyergyai Csaba

2013. november 10., 18:502013. november 10., 18:50

A csütörtökön őrizetbe vett és Bukarestbe szállított főügyészt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) azzal gyanúsítja, hogy 2011-ben két tehenet, három juhot és két bárányt fogadott el azért, hogy kedvezően záruljon az ügyészségi vizsgálat két – erőszakos cselekményekért előállított – személy ügyében. A DNA pénteki közleménye szerint ez év augusztusában úgy próbálta eltüntetni a megvesztegetés nyomait, hogy a megvesztegetők egyikével hamis nyilatkozatot íratott, amelyben az illető azt nyilatkozta, hogy pénzért adta el az állatokat.

A korrupcióellenes nyomozók azzal is gyanúsítják a főügyészt, hogy egy ügyészségi dosszié gyors lezárása ígéretével próbálta érvényesíteni az élettársa építővállalatának az üzleti érdekeit. A hatóságok tízezer lejre becsülik az okozott kár értékét. A DNA nyomozói a csütörtök reggeli akciójuk során előállították az ügyésznő élettársát is, de ő kihallgatása után szabadon távozhatott a hatóság bukaresti központjából. A Gyergyói Hírlap próbálta felvenni a kapcsolatot az ügyésznő jogi képviselőjével, az ügyvéd azonban a hétvégén nem válaszolt a telefonhívásokra.

Majeczki Izabella az egyetlen vezető tisztséget betöltő magyar nemzetiségű ügyész Székelyföldön. A gyergyószentmiklósi ügyészség áprilisban azzal került az erdélyi magyar sajtó érdeklődése középpontjába, hogy hivatalból indított vizsgálatot olyan gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi rendezvények ügyében, amelyeken Wass Albert műveiből olvastak fel. Majeczki Izabella neve egyébként abban a jelentésben is feltűnik, amelyet a Hargita megyei famaffiáról készített Hans Hedrich, a Fenntartható Segesvár Egyesület alelnöke. Az ankét szerzője törvénytelen erdőirtásokkal kapcsolatos büntetőeljárások lezárását rótta fel a főügyésznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen