Lesz vevő a Pannónia szállóra?

Eladná a szatmárnémeti Pannónia Szállót az ingatlan tulajdonosa, miután a szakszerűtlenül végzett felújítási munkálatok révén az épület omlásveszélyes állapotba került, vevő azonban egyelőre nem jelentkezett.

Babos Krisztina

2013. június 30., 20:362013. június 30., 20:36

Dorel Coica polgármester elmondta, az önkormányzat visszavásárolná a szatmári megyeszékhely emblematikus épületének számító egykori hotelt, azonban – a tulajdonjogi kérdések tisztázatlansága miatt – egyelőre a forráskereséshez sem fogtak hozzá. Mint mondta, saját erőből nem tudnák kifizetni a magyar szecesszió remekeként nyilvántartott, eredetileg közpénzből felhúzott szálló árát.

Amint arról már több alkalommal írtunk, az 1902-ben felavatott Pannóniát (jelenlegi nevén Dacia Szálló) a rendszerváltás után a kommunizmus idején benne működő megyei turisztikai vállalat munkatársai privatizálták, majd eladták. A vevő, Vasile Ţânţaş avasi vállalkozó, illetve a tulajdonában levő Dacia Rt. kezdte el 2006-ban a szakértők által sokat kritizált felújítási munkálatokat.

Az ingatlan privatizálását sokan kifogásolták, az épületet ugyanis közpénzből húzták fel, így többek véleménye szerint nem magánkézbe, hanem a városi önkormányzat tulajdonába kellett volna kerülnie. Értesüléseink szerint Ţânţaş eredetileg 14 millió eurót kért az ingatlanért, melynek felújítására állítása szerint 6 millió eurót költött, becslései szerint pedig további 8–10 millió euró szükségeltetne a restaurációs munkálatok befejezéséhez. Nem hivatalos információk alapján a vételár 1,5 millió euró volt.

A tervezett vásárlás kapcsán Radu Roca alpolgármester lapunknak elmondta: a források felkutatásához csak azt követően látnak hozzá, hogy lezárulnak a bálteremmel kapcsolatos ügyek, mivel pontosan kell tudniuk, mekkora ingatlanrész megszerzése szükséges ahhoz, hogy az épületegyüttes ismét a városé, illetve a megyéé lehessen. Hozzátette: ha sikerrel járnak, azt tervezik, hogy – szintén EU-s alapok bevonásával – felújítják az ingatlant, majd kulturális központot alakítanak ki benne. A Pannónia jelenlegi tulajdonosa egyébként a restauráció elkezdésekor négycsillagos szállodát kívánt volna kialakítani a főtéri műemlék épületben, a munkálatok költségei az előzetes számítások szerint elérték volna a tízmillió eurót. Lapunk úgy értesült, a vállalkozó anyagilag nem tudta egy idő után fedezni a beavatkozásokat, ezért maradt félbe a felújítás.

Hányatott sorsú ingatlan

Dorel Coica, a város polgármestere néhány hete sajtótájékoztatón számolt be a főtéri ingatlan helyzetéről. Mint elmondta: elsősorban Szabó István volt megyei tanácselnököt, valamint Ilyés Gyula volt polgármestert hibáztatja azért, amiért a Pannónia Szálló magántulajdonba került. Kifejtette: Szabó közreműködött abban, hogy a városi közpénzen épült ingatlan Vasile Ţânţaş avasi vállalkozó tulajdonába kerüljön, holott jogutódnak az önkormányzat számított volna. Ilyés kapcsán pedig azt rótta fel, hogy a volt elöljáró nem tett meg mindent annak érdekében, hogy semmissé nyilvánítsák a privatizációt.

Azt is kifogásolta, hogy említettek nem akadályozták meg azt sem, hogy az épületkomplexum részét képező bálterem, melyet a szatmárnémeti filharmónia használ évek óta, a hotellel együtt a vásárló tulajdonába kerüljön. Ezt ugyanis soha nem használta a megyei turisztikai vállalat, így nem képezhette volna privatizáció tárgyát. A bálterem egyazon helyrajzi számon szerepelt a szállóval, és – mivel sem a magánosításkor, sem az eladáskor nem választották le topográfiailag – automatikusan az említett vállalkozó tulajdonába került. Szabó István úgy nyilatkozott lapunknak, hogy 60–70 tulajdonostársával közösen valóban eladták az ingatlant, azonban nem ő volt az épület adminisztrátora, így nem érzi magát hibásnak azért, mert a szállóval együtt a filharmónia koncerttermét is elvesztette a város.

Aggódnak a helybeliek

A Pannónia sorsát egyébként komoly aggodalmakkal figyelik a szatmáriak: többen már a restaurációs munkálatok kezdetén hangot adtak agodalmuknak, mivel fenntartásaik voltak a beavatkozások szakszerűségét illetően. Egyenesen közfelháborodást váltott viszont ki az, amikor félig beépítették az épülethez tartozó Ruha István-átjárót. Körülbelül három éve mintegy 300-an tüntettek a szálló előtt annak érdekében, hogy ne csúfítsák el a filharmóniához vezető, a városközpont egyik jellegzetes építészeti elemének számító boltíves átjárót. Aláírásgyűjtésre is sor került, mellyel egy beadványt nyomatékosítottak, amiben Kelemen Hunor akkori kulturális minisztert arra kérték a szatmáriak, hogy lépjen közbe, vizsgáltassa felül a restaurálási munkálatokat. A beadványt közel háromezren írták alá, de hivatalos válasz nem érkezett a minisztériumtól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el