Két sátor oldalára kifeszített molinó hirdeti az erdélyiek és a Bihar megyeiek önrendelkezési-törekvéseit a nagyváradi sétálóutcán, ahol az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) hétfő óta aláírásokat gyűjt a kétnyelvű, autonóm partiumi közigazgatási régió megvalósulásáért.
2013. október 28., 16:272013. október 28., 16:27
„Itt élünk, itt akarjunk a jövőnket építeni, jobbá tenni. Nem országot akarunk az országban, azt akarjuk, hogy adónk Erdélyben maradjon, ne pedig egy másik régió fejlődését finanszírozzák belőle. Az adminisztratív autonómia azt jelentené, hogy a mi adóink és illetékeink 75 százaléka helyben maradna, és csak 25 százaléka kerülne Bukarestbe, a központi kormányzáshoz” – fogalmazta meg Moldován Lajos, a néppárt helyi társelnöke céljukat. A néppárt már július végén meghirdette törekvését, Bihar megyében több mint kétezren, a térségben pedig több mint tízezren támogatták szignójukkal.
Megszólítják a „nemtörődömöket”
Üzenetük mostanáig többnyire csak azokhoz jutott el, akik ellátogattak a párt helyi irodáiba, a nagyváradi sétálóutcán viszont nagyobb közönségre találnak, meg tudják szólítani a lokálpatrióta román lakosságot is, magyarázták a szervezők. Eredetileg már múlt hétfőn elkezdték volna a kampányt, de a helyi önkormányzat csak mostanra adta meg az engedélyt, és azt is csak egy hétre, naponta 10–18 óra közötti időszakra. Kristófi Kristóf, a párt váradi vezetője azonban leszögezte: november harmadika után várhatóan engedélyük újabb és újabb meghosszabbítását kérik majd, egészen addig, ameddig kellő számú aláírás gyűl össze egy népszavazás kiírásához. Moldovánék emlékeztetettek, hogy a kifeszített, egyenként hét méter hosszú transzparenseken és a sátornál lévő szórólapokon szereplő román-magyar nyelvű infógrafikát eredetileg a nyáron, Tusványoson mutatták be labirintus formában, ez olyan történelmi és gazdasági adatokat illusztrál, amelyek véleményük szerint sokakat elgondolkodtathatnak. „A szemléltetőeszközük mindig is sokat segítettek, mert az emberek eltűnődhetnek egy-egy adat felett. Megragadja az ember szemét és elgondolkozik azon, hogy érdemes-e harcolni érte vagy sem. Itt azokra gondolok, akik eddig nemtörődömök voltak” – magyarázta lapunknak Moldován.
Felemás fogadtatás
„Letáborozásuk” valóban nem maradt észrevétlen, hiszen alighogy felállították a standot, máris heves reakciókat váltottak ki több járókelőből. Miközben voltak, akik rögtön előkapták személyi igazolványukat, és nemzetiségtől függetlenül a kezdeményezés mellé álltak, páran heves vitába bonyolódtak a párt képviselőivel. „Szégyelljék magukat” – kiabálta feléjük az egyik elhaladó idősebb férfi, egy másik – immár külföldön élő nagyváradi – kifejtette: értelmetlennek tartja az autonómiaharcot, és minduntalan az Európai Unió szellemiségét szajkózta. Kristófi lapunknak bevallotta, nem számított ilyen reakciókra. „Nagyvárad elfogadó város volt. De végül is nem baj, ha vitát gerjeszt, mert abból jó dolog is kisülhet. Az információk akkor tudatosulnak, akkor vezethetnek változáshoz, ha van konfrontáció” – vallja a nagyváradi EMNP-szervezet vezetője.
Az első órák tapasztaltai nyomán leszögezték: csak olyan munkatársaikat küldik a sátrakba felügyelni, akik felkészültek a vitára és a pártvezetők is többször kilátogatnak majd a sétálóutcára. A Krónika kérdésére, hogy tartanak-e atrocitásoktól, Moldován kijelentette: „Nem. Miért kellene? Nem kell félni semmitől. Az igazat ki kell mondani, nem szabad a szőnyeg alá söpörni. Elég volt már a szőnyeg alá seprésből, ez lett az eredménye. Vállalni kell az igazságot.”
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!