Fotó: Kristó Róbert
Az adóból írhatnák le az alkalmazottaik bölcsődével vagy óvodával járó költségeit vagy annak egy részét a vállalkozások, az RMDSZ által benyújtott törvénytervezet értelmében – derül ki a szövetség tegnapi közleményéből.
2018. november 20., 19:412018. november 20., 19:41
Az erdélyi vállalkozói szférával folytatott egyeztetéseket követően kidolgozott jogszabályjavaslat ugyanis a kisgyerekes szülőknek 1500 lejes adójóváírást tenne lehetővé.
Az RMDSZ közleménye szerint
A tervezetet Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei képviselője és Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátor dolgozta ki.
Szabó Ödön, az RMDSZ oktatásügyekért felelős szakpolitikusa elmondta, a cégek alkalmazottaik bölcsődei és óvodai oktatásban résztvevő gyermekei után 1500 lej értékig adójukból fedezhetik a korai oktatás költségeit. „A rendelkezésnek több szempontból is pozitív hozadéka van, nemcsak az államnak, de a gazdasági szereplőknek és nem utolsósorban a szülőknek kedvez. Serkenti az anyák munkahelyükre történő visszatérését hiszen, amennyiben egy szülő hamarabb tér vissza a gyermeknevelési szabadságról, akkor a bölcsődei költséget egészében fedezi az a cég, ahol dolgozik, ugyanakkor a teljes fizetést és nem annak 85 százalékát kapja meg, ráadásul még a havi 650 lejes állami támogatás is jár” – részletezte Szabó.
Hozzátette:
„A gazdasági szereplők pedig az összeget adójukból fedezik és hamarabb visszakapják munkatársukat, így mindenki nyer a kezdeményezésen” – vallja a képviselő, aki szerint ezekből az összegekből, ahol erre igény van, akár saját bölcsődéket is létrehozhatnak a nagyobb vállalatok.
A tervezet második módosításáról a szakpolitikus elmondta, mostanáig csak a középiskolákban volt szabályozva a duális oktatási adóalap-csökkentés lehetősége, azonban – emelte ki – fontos ezt a felsőoktatási tanintézményeknek is elérhetővé tenni: „A tervezetünk lehetővé tenné, hogy azok a felsőoktatási intézmények, amelyek a duális képzés mellett döntenek az adóalapjukból leírhatják az ezzel járó költségeket. Eddig csak a középiskolákban volt ez lehetséges.”
A tervezet hamarosan bekerül a parlamenti szakbizottságokba. A témában a szenátus az első megkeresett ház, a végső döntést a képviselőház hozza meg.
Romániában még mindig igen mély a bérszakadék: a legfrissebb hivatalos adatok szerint a legmagasabb ágazati átlagbér négyszer magasabb, mint a legalacsonyabb.
A dél-koreai székhelyű Hanwha Aerospace, az ázsiai ország legnagyobb katonai eszközöket gyártó cége jövő év elején megkezdi egy páncélozott járműveket előállító gyár építését Romániában.
Az idei év első hét hónapjában 1,013 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt importált Románia, 5,9 százalékkal (56 700 toe) többet, mint az előző év azonos időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közölt adataiból.
A legfelsőbb bíróság hétfőn úgy döntött, hogy a havi étkezési támogatást nem kell figyelembe venni a közalkalmazottak fizetett szabadságra járó bérének kiszámításakor.
A CFA Románia elemzőinek becslései szerint idén még két alkalommal csökkenni fog az alapkamat, amely így év végére 6 százalékra mérséklődik.
Az év eleji gazdatüntetéseknek lassan beérik az eredménye: az Európai Bizottság a 2027-ben kezdődő új uniós ciklustól több ponton is változtatna a Közös Agrárpolitikán (KAP). Erről beszélt a Krónikának Winkler Gyula EP-képviselő.
Januárra véglegesítik a kiszolgáltatott energiafogyasztóknak szánt támogatások kritériumait – jelentette ki pénteken az energiaügyi miniszter.
Az idei első hét hónapban a nyers adatok szerint 1,8 százalékkal, a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,4 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában 2023 azonos időszakához képest.
Alapvetően a tavalyi formátumban, viszont jelentős változásokkal, nagyobb megpályázható összeggel és önrésszel, rekordköltségvetéssel bonyolítják le idén a napelemes áramtermelő rendszerek lakossági beszerzését támogató Zöld ház programot.
Csütörtökön utalják a nyugdíjasok bankszámlájára az újraszámolt nyugdíjakat – tájékoztatott a bukaresti munkaügyi minisztérium.
szóljon hozzá!