Bábként kezeli a lakosságot a nagyváradi városvezetés, a döntéseit egyéni ambíciók vezérlik – szögezte le a Krónika kérdésére Sárközi Zoltán helyi önkormányzati képviselő, miután a testület keddi ülésén az RMDSZ-es tiltakozás eredménytelenül járt, és a többségi Szociálliebárlis Unió (USL) megszavazta a megyeszékhely 2030-ig érvényes általános városrendezési tervére (PUG) vonatkozó határozatot.
2013. november 20., 17:472013. november 20., 17:47
2013. november 20., 17:492013. november 20., 17:49
Azt a városrendezési tervet, amely mint ismert, már hónapokkal ezelőtt heves tiltakozást váltott ki a lakosokból, főleg amiatt, hogy a Vámház (ma Sucevei) és a Kert (ma Avram Iancu) utca műemléképületének bontásával járó kiszélesítése is szerepel benne. Sárközi korábbi jóslata pedig most beigazolódott, a szavazásra bocsátott végleges változatban ugyanis valóban nem vették figyelembe a közvitákon elhangzott panaszokat és javaslatokat: a Kert utcán maradt a tervezett kerékpársáv, a Vámház utca pedig kiszélesítve része lehet a belvárost kikerülő körgyűrűnek. Az új villamosvonal is maradt a tervben, holott annak kivitelezését a szakemberek nem tartják megoldhatónak.
„Ez hosszú távú elképzelés. Nem azt jelenti, hogy ha ma megszavazzuk a városrendezési tervet, akkor holnaptól már nem bocsátunk ki építkezési engedélyt a Kert utcára” – próbálta nyugtatni a felborzolt kedélyeket Adriana Lipoveanu, Nagyvárad főépítésze, de közben gyakorlatilag megerősítette, hogy a Kert utcát valóban ki akarják szélesíteni. Dacára annak, hogy történelmi értékű ingatlanok kerülnek ezzel veszélybe, a tanácsosi fotelből még a Mária Királyné színház igazgatója, Daniel Vulcu is támogatja a projektet, szerinte ugyanis „csak úgy lehet fejleszteni, ha bontanak is közben”.
„A városvezetés ezt a tervet izomból vitte át. Amikor olyan problémák vannak Váradon, hogy például nincs elég munkahely és fizetésképtelen a Hőerűmű, nem egészséges hosszú távú döntést így megszavazni. Az ilyen ügyekben konszenzusban kell dönteni” – hangsúlyozta Sárközi, aki egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel a közgyűlési határozattal a városvezetés hivatkozási alapot teremtet magának jövőbeli szándékaihoz. Az RMDSZ-es önkormányzati képviselő ugyanakkor még mindig optimista, nem hiszi, hogy „megszülethet az a polgármester aki hozzá merne nyúlni egy műemlék épülethez”. Szerinte most a túlélésre kell játszaniuk, és majd a jövőben partnereket találni arra, hogy helyrehozzák ezeket a hibás határozatokat.
Nem hátrálnak a püspökiek
A nagyváradi általános városrendezési tervben (PUG) szereplő körgyűrű megépítését túlságosan távlatinak tartják, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete csütörtökön 17 órától ismét tiltakozó meneteléssel próbálja megsürgetni a teherforgalom kiterelését Biharpüspökiből. Ahogy arról korábban már többször is beszámoltunk, a helyi lakosok folyamatos panasza ellenére Nagyváradon már csak ebből negyedből nem tiltották ki a több tonnás teherautókat. A néppárt korábban egy négy kilométeres terelőút megépítését szorgalmazta a városházán, ám azt pénzhiányra hivatkozva elutasították. Noha a Krónikának Ilie Bolojan polgármester úgy nyilatkozott, hogy a metropolisövezet fejlesztéséhez tervezett új körgyűrű – amelynek egy része a városrendezési tervben is szerepel – akár már 2018-ra megoldhatná a problémát, Kristófi Kristóf, a néppárt váradi szervezetének elnöke szerint két éven belül orvosolni kell a helyzetet. Lapunk kérdésére ugyanakkor elmondta: Bolojan elzárkózott a velük való személyes találkozótól, de amikor az utcán összefutottak, s jelezte a polgármesternek, hogy a püspökiek panaszkodnak a szmogra, az elöljáró erre csak annyit válaszolt, hogy „öt évig még biztos szívni fogják.” A csütörtöki tiltakozás a Püspöki út egy szám alatti parkolótól indul és jelképesen négy kilométert menetelnek majd a Szatmárnémeti irányába vezető aszfaltcsíkon.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!