Erdélyi magyar politikusok Szili Katalin miniszterelnöki megbízottal Budapesten
Fotó: Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája
Másodszorra ültek tárgyalóasztalhoz bő egy hónap alatt az RMDSZ és az EMNP vezetői, a budapesti egyeztetésen ezúttal az MPP képviselői is részt vettek.
2017. november 12., 13:402017. november 12., 13:40
2017. november 12., 13:592017. november 12., 13:59
Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtóirodájának vasárnapi tájékoztatása szerint a megbeszélésre pénteken, a határon túli magyarok reprezentatív politikai szervezetei, a magyar parlamenti pártok és a magyar kormány képviselői fórumának, a Magyar Állandó Értekezletnek (Máért) a keretében került sor. Ez alkalommal – a legutóbbi, október 2-i nagyváradi találkozójukon megbeszéltek szerint – az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökei folytatták a megkezdett párbeszédet meghatározott témák mentén.
Közös célok mentén együttműködne és rendszeresítené a párbeszédet az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ, amelyek vezetői Tőkés László kezdeményezésére ültek tárgyalóasztalhoz Nagyváradon. A felvetett témákról nyiltakoztak a Krónikának.
A Máért szünetében a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) vezetői tartottak munkaülést, amelyen többek között az elkövetkező időszak közösen szervezendő Kárpát- medencei programjait vették számba.
„Ezen az autonómiák közösen képviselt alapelveiről és a magyar Országgyűlés volt elnöke által kezdeményezett autonómia-kerekasztal további, elnöki szintű találkozóiról volt szó” – közölte lapunkkal Tőkés László sajtóirodája.
Mint arról beszámoltunk, Tőkés László, az EMNT és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke október 2-ai nagyváradi találkozóján arra a következtetésre jutott, hogy vannak olyan közös célok, amelyek együttes fellépést tesznek szükségessé. „Ilyen a FUEN által kezdeményezett aláírásgyűjtés, amely egymillió aláírás összegyűjtésével európai védelmet kíván megvalósítani az őshonos nemzeti közösségeknek, és amelyet mindkét szervezet támogat” – részletezte az akkori megbeszélésről kiadott közlemény. A felek Nagyváradon megállapodtak abban, hogy szükség van a rendszeres párbeszédre.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!