A háromszéki diákok közel egyharmada tanul összevont osztályokba – közölte Keresztély Irma főtanfelügyelő, tragikusnak minősítve a helyzetet. Kovászna megyében 2708 diák jár összevont osztályokba, főként a vidéki iskolákban, ahová nem iratkozott be annyi gyerek, hogy egy önálló osztály létrejöhessen.
2013. november 03., 16:332013. november 03., 16:33
Gyakorlatilag a háromszéki diákok közel egynegyede szimultán osztályokban tanul, ami a szakember szerint azért tragikus, mivel ilyen körülmények között nem lehet biztosítani a minőségi oktatást. Elmondása szerint szerencsés helyzet, amikor csak két évfolyamot kellett összevonni, de olyan esetek is vannak, amikor négy évfolyam diákjai tanulnak ugyanabban az osztályban. A főtanfelügyelő szerint, nem tehetnek semmi a helyzet javítása érdekében. Hozzátette, falvakon a gyereklétszám csökkenése miatt alakult ki ez a jelenség, ezt súlyosbítja, hogy vidékről is sokan inkább a városi iskolákba íratják a gyerekeiket.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!