Kommunikációs hiány is közrejátszott a torlódáshoz a határnál

Kommunikációs hiány is közrejátszott a torlódáshoz a határnál

Fotó: Barabás Ákos

Carmen Dan román belügyminiszter szerint a román és a magyar hatóságok nem megfelelő kommunikációja is hozzájárult ahhoz, hogy a húsvét előtti időszakban torlódások alakultak ki a két ország közötti határátkelőkön.

Rostás Szabolcs

2017. április 14., 16:082017. április 14., 16:08

2017. április 14., 18:562017. április 14., 18:56

A belügyminiszter a Csanádpalota–Nagylak határátkelőhelyen tett pénteki látogatása után nyilatkozott erről az újságíróknak. Elmondta: a román hatóságok felkészültek arra, hogy húsvét előtt az ünnepekre hazatérő vendégmunkásoknak köszönhetően ugrásszerűen megnő a forgalom a határátkelőkön, de nem mindig volt megfelelő a kommunikálás a magyar féllel.

Az MTI tájékoztatása szerint a miniszter egy olyan, két nappal ezelőtti esetről is beszámolt, amikor tíz forgalmi sáv melletti fülkében ültek román határrendészek, de csak háromban magyar határrendészek is. Hozzátette: a román fél sürgető fellépésére volt szükség ahhoz, hogy a helyzet rendeződjék, mert az átlépő személyek ellenőrzését csak közösen végezhetik. Azt is elmondta azonban, hogy két napja összehangoltan dolgoznak a román és a magyar határrendészek.

Carmen Dan elmondta, a román belügyminisztérium egy rövid- és egy középtávú intézkedési tervet is elkészített az ünnepek időszakában tapasztalható torlódások elkerülésére. A rövid távú tervnek megfelelően az irodai munkát végző személyzetet is a határátkelőhelyekre vezényelték, és ezáltal 1200-al nőtt az ország határain szolgálatot teljesítő határrendészek száma. A középtávú intézkedések sorában újabb kilépő és belépő sávok létesítését, és a vonatkozó törvények ésszerűsítését említette.

A miniszter kijelentette: azt szeretnék, ha az ünnepekre hazalátogató román vendégmunkások örömmel léphetnének be Romániába, és nem kellene bosszankodniuk a torlódások miatt. A bukaresti kormány szerdai ülésén Sorin Grindeanu miniszterelnök elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy „túl sokat\" kell várakozni a határnál, és felszólította a belügyminisztert, hogy tárgyaljon a magyar és a bolgár hatóságokkal, és találjanak közösen megoldásokat a várakozási idő lerövidítésére.

Különben pénteken délután a román–magyar határszakasz egyik legforgalmasabb pontján, az Ártánd-Bors átkelőnél meghaladta az egy órát a várakozási idő, a Romániába belépő személygépkocsik többsége magyar rendszámú volt. A negyven kilométer távolságra fekvő Méhkerék–Nagyszalonta átkelőnél viszont kora délutáni ottjártunkkor mindössze tíz percet vett igénybe az átkelés, igaz, a román és magyar határőrség munkatársai megállás nélkül ellenőrizték az utasok papírjait.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 27., szombat

Orbán Viktor: ki kell terjeszteni a magyar támogatási rendszert a magyarok lakta területekre is

Ki kell terjeszteni a magyar társadalom stabilitását szolgáló támogatási rendszert a magyarok lakta területekre az országhatáron kívülre is – jelentette ki a magyar miniszterelnök szombaton Tusványoson.

Orbán Viktor: ki kell terjeszteni a magyar támogatási rendszert a magyarok lakta területekre is
2024. július 27., szombat

Helyi magyar karitatív szervezeteket támogatnak az aradi magyar gazdák a Magyarok Kenyere-program búzafelajánlásából

Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete idén is csatlakozott a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű Kárpát-medencei programhoz.

Helyi magyar karitatív szervezeteket támogatnak az aradi magyar gazdák a Magyarok Kenyere-program búzafelajánlásából
2024. július 27., szombat

Orbán Viktor Tusványoson: a háborúpárti európai politikából lassan, de elmozdulunk a békepárti politika irányába

Az idő a békepolitika oldalán áll – jelentette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor miniszterelnök, hozzátéve: a békemisszió, túl a béke megcélzásán, azt is sürgeti, hogy Európa folytasson végre önálló politikát.

Orbán Viktor Tusványoson: a háborúpárti európai politikából lassan, de elmozdulunk a békepárti politika irányába
2024. július 27., szombat

Tőkés László Tusnádfürdőn: a háborúra, a migrációra és a genderideológiára nemet kell mondani

Vannak idők és helyzetek, melyekben hallgatni vétek, és a gonoszság erőivel való cinkosságot jelent, és minden bizonnyal nem tévedünk, hogyha úgy ítéljük meg, hogy ismét a szólás ideje köszöntött reánk.

Tőkés László Tusnádfürdőn: a háborúra, a migrációra és a genderideológiára nemet kell mondani
2024. július 27., szombat

A légy sem repülhetett be ellenőrizetlenül Tusványosra a szigorú biztonsági intézkedések közepette (VIDEÓ)

Minden eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedések előzték meg Orbán Viktor miniszterelnök előadását a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szombaton.

A légy sem repülhetett be ellenőrizetlenül Tusványosra a szigorú biztonsági intézkedések közepette (VIDEÓ)
2024. július 27., szombat

Megállapodott a Bihar megyei önkormányzat a vasúttársasággal a nagyváradi vasútvillamos megépítéséről, módosultak a tervek

Újabb lépés történt a Nagyváradot a környező településekkel összekötő vasútvillamos- (angolul tram-train) hálózat kifejlesztése felé.

Megállapodott a Bihar megyei önkormányzat a vasúttársasággal a nagyváradi vasútvillamos megépítéséről, módosultak a tervek
2024. július 26., péntek

Kultúrpolitikáról Tusnádfürdőn: Európa nagy részével szemben a Kárpát-medencében még fontos a kultúra

A kultúra az a folyton élő kovász, amely az újabb és újabb nemzedékeket folyamatosan érleli hozzá a nemzettesthez, a minisztérium programjai pedig Kárpát-medencei dimenziót adnak a kulturális értékőrzésnek.

Kultúrpolitikáról Tusnádfürdőn: Európa nagy részével szemben a Kárpát-medencében még fontos a kultúra
2024. július 26., péntek

Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűit lehet megkóstolni a nagykárolyi Károlyi-kastélyban

Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűi, mesterkurzus és bormaraton, élőzenés koncert, borkvíz – minden a borról szól július 27-28-án a Károlyi-kastély kertjében – közölte a Partiumi Falugazdász Hálózat.

Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűit lehet megkóstolni a nagykárolyi Károlyi-kastélyban
2024. július 26., péntek

Külhoni magyar körkép a Tusványoson: sikerekkel büszkélkedhetnek, de sok még a kihívás is a határon túli magyarok számára

Sikerekről és kudarcokról is beszámoltak a külhoni magyar szervezetek vezetői a pénteki nemzetpolitikai kerekasztalon az erdélyi Tusnádfürdőn, ahol az elmúlt időszakban elért eredményeket vették számba és a jövőbeli kihívásokat térképezték fel.

Külhoni magyar körkép a Tusványoson: sikerekkel büszkélkedhetnek, de sok még a kihívás is a határon túli magyarok számára
2024. július 26., péntek

Szavazatvásárlás gyanúja miatt helyezték hatósági felügyelet alá egy Beszterce-Naszód megyei település elöljáróit

Hatósági felügyelet alá helyezték pénteken a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály község (Sânmihaiu de Câmpie) polgármesterét, alpolgármesterét, a polgármesteri hivatal titkárát és egy leendő helyi tanácsost.

Szavazatvásárlás gyanúja miatt helyezték hatósági felügyelet alá egy Beszterce-Naszód megyei település elöljáróit