Leemelték pénteken a madéfalvi Siculicidium-emlékmű turulmadarát. A több mint száz esztendős szobrot Kolozsvárra szállítják, ahol Kolozsi Tibor szobrászművész restaurálja.
2014. július 20., 20:052014. július 20., 20:05
Korodi Szabolcs, a restaurálás főtervezője kérdésünkre elmondta, nem kis nehézséggel járt a turulszobor leemelése. Első lépésként a talapzathoz rögzítő csavarokat lazították ki, és a fémpántokat vágták el, majd daru segítségével emelték le a szobrot.
A több mint százéves, cinklemezből készült szobor több világháborús golyónyomot is őriz, sok helyen megnyíltak az összeillesztései, sőt madarak is költöttek bele, vázolta annak állapotát a szakember. Közölte, a turulmadarat nemsokára Kolozsvárra szállítják, hogy ott majd Kolozsi Tibor műhelyében kaphassa vissza régi formáját.
Mint arról beszámoltunk, a madéfalvi Siculicidium-emlékmű felújítása tavaly kezdődött, majd a több mint féléves szünet után múlt héten ismét munkához láttak a szakemberek. A munkálatok során az obeliszket és az annak tetején lévő turulmadarat is restaurálják.
Átadták szombaton a nagyváradi repülőtér új, 40 millió eurós beruházással épült utasterminálját.
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra – mondta Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke.
A kolozsvári regionális sürgősségi kórház építési munkálatainak hivatalos avatóünnepségén vett részt szombaton Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki ez alkalomból kijelentette: érezhetően javulni fog az egészségügyi ellátás minősége Romániában.
Csak néhány hétig élvezhették az aradiak a volt Nagypiac helyén kialakított park díszszökőkútjának sugár- és fényjátékát, pénteken az esti tűzijátékot szervező cég mikrobusza ráhajtott a járdaszinten lévő létesítményre, amely beszakadt a jármű alatt.
Nagyot fog lendíteni Magyarország európai uniós elnöksége Romániának a schengeni övezethez történő teljes körű csatlakozásán Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint.
Életre kelt Erdély főnixmadara, megannyi erdélyi és magyarországi notabilitás jelenlétében pénteken átadták a felújított gyalui várkastélyt. A főnixmadár hasonlatot Tóthfalusi Gábor építész, a felújítási munkálatok tervezője használta.
Egy hároméves gyermek meghalt, másik két személy megsérült egy közlekedési balesetben pénteken a 19-es országúton, a Szatmár megyei Gombáspusztán.
Nyolcvannégy százalékban elkészült és idén júliusban át is adják a forgalomnak Temesvár déli, Szerbia felé kivezető körgyűrűjét – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Több év kihagyás után idén Aradon állt meg a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egyesülésével kialakított Össznemzeti Zarándokvonat, amely péntek hajnalban indult a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
A vadászok elűztek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínéről egy bocsos anyamedvét – számolt be pénteken az Agerpres hírügynökségnek Bors Béla csíkszeredai alpolgármester.
szóljon hozzá!