Kolozsvári központot hoznak létre a bántalmazottaknak

Kolozsvári központot hoznak létre a bántalmazottaknak

Fotó: Barabás Ákos

A családon belüli erőszak áldozatait védő szociális központot hoz létre a kolozsvári önkormányzat: a legutóbbi tanácsülésen meg is szavazták, hogy a hivatal egyik felújításra szoruló ingatlanját erre a célra fogják használni.

Kiss Előd-Gergely

2017. szeptember 06., 21:102017. szeptember 06., 21:10

2017. szeptember 06., 21:112017. szeptember 06., 21:11

Oláh Emese alpolgármester javaslatát egyhangúlag fogadta el a jelen lévő 25 képviselő, akik egyébként rohamtempóban szavazták meg a napirendi pontok többségét. A döntés értelmében ezentúl az önkormányzat hatáskörébe tartozó szociális és egészségügyi igazgatóság rendelkezik a Zsigmond király (Maramureşului) utca 1. szám alatti ingatlannal, amely 63 négyzetméternyi hasznos felülettel rendelkezik – két szobából, egy raktár- és egy mellékhelyiségből áll.

Az épület alapos tatarozásra szorul, ezt követően nyitják meg a tanácsadó központot,

ahol széles körű ellátásban részesülnek a családon belüli erőszak áldozatai, akik pszichológiai és jogi tanácsadást is kapnak.

Az önkormányzat távlati tervei között szerepel, hogy egy menhellyel bővítik a szociális ellátó központot.

A szociális igazgatóság munkatársai arra számítanak, hogy a központ létrehozásával lehetőségük nyílik arra, hogy a családon belüli erőszak áldozatain segítő projektjeikre EU-s támogatásra is sikeresen pályázzanak.

A projekt ötletgazdája, Oláh Emese alpolgármester közleményében hangsúlyozta:

Romániában minden 30 másodpercben megvernek egy nőt, a riasztó statisztika pedig szerinte sajnos Kolozsvárra is érvényes.

Rámutatott: rengeteg esetben nem derül fény a bántalmazásra, mert az áldozat nem jelenti fel az agresszort, sokszor azért, mert nem tudja, hova fordulhatna tanácsért.

„Annak ellenére, hogy mindegyik önkormányzatnak törvényes kötelessége az áldozatoknak segítséget nyújtani, és minden tízezredik lakos után biztosítania kell egy helyet a saját működtetésű menhelyén, sok helyen az ellátórendszernek súlyos hiányosságai vannak. Kolozsvár sem kivétel:

Idézet
noha egy 13-14 férőhelyes menhelyet kellene működtetni, ilyen szolgáltatás nem létezik”

– magyarázta. Az eljáró közölte: jelenleg egyetlen szoba áll a bántalmazott nők rendelkezésére Kolozsváron egy közintézményben, ott azonban nem kapnak szakszerű ellátást a rászorulók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről
2024. április 08., hétfő

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban

Két Fehér megyei rendőr megsérült a gyulafehérvári katonai lőtéren történt robbanásban, amelyet fémanyagok szétfröccsenése követett. A rendőrök éppen a kilőtt töltényhüvelyeket szedték össze, amikor a robbanás bekövetkezett.

Két rendőr megsérült egy erdélyi katonai lőtéren történt robbanásban
2024. április 07., vasárnap

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről

Egy 15 éves lány meghalt vasárnap, miután lezuhant egy brassói panelház nyolcadik emeletéről. Az eset hajnali 2 órakor történt, és a helyszínre küldött orvosi csapatok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Életét vesztette egy 15 éves brassói lány, miután kizuhant a nyolcadik emeletről
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

Egy újszülöttet találtak holtan vasárnap a Szatmár megyei Turc település közeli területen, a rendőrök azonosították, és kórházba vitték az édesanyját – közölte vasárnap este a Szatmár megyei rendőrség.

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében
2024. április 07., vasárnap

Halott csecsemőt találtak Szatmár megyében

2024. április 07., vasárnap

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket

Erdélyi városok, illetve lakónegyedek vezetnek egy ingatlanközvetítő portál rangsoraiban, melyek a legélhetőbb romániai helyszíneket vonultatják fel a lakhatási körülmények szempontjából.

Erdélyben élni tényleg jó? Rangsorolták a legkedveltebb lakónegyedeket
2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében