Koldusrendőrök

Kovászna megye – Tetten érték a számítógéptolvajokat. Koldusnak és éjjeliőrnek álcázott rendőrök érték tetten azt a betörőbandát, amely két hónapja sorozatosan fosztogatja a sepsiszentgyörgyi számítástechnikai és könyvelőségi cégeket. Corneliu Cîmpeanu, a sepsiszentgyörgyi rendőrség parancsnoka elmondta, egy csapat nyomozótiszt több hete minden éjszaka lesben állt a betörők célpontjának számító számítástechnikai cégek közelében.

2007. június 27., 00:002007. június 27., 00:00

A rendőrtiszt szerint munkájuk eredményes volt, hiszen szombaton éjszaka tetten érték a négy betörőből álló bandát. Nem hivatalos értesülésünk szerint kiskorú, Brassó megyei, büntetlen előéletű fiatalokból verbuválódott a társaság, akik az elmúlt két hónapban több mint 10 sepsiszentgyörgyi céget fosztottak ki. Corneliu Cîmpeanu közölte, a betörők taxival érkeztek Sepsiszentgyörgyre, felfeszítették a kiszemelt cég ablakát, bemásztak, megragadtak egy-két laptopot, LCD képernyőt, más kisebb számítógép-alkatrészt, valamint pénzt, és 2-3 perc alatt el is tűntek a helyszínről. A rendőrtiszt arról is beszámolt, azért volt szükség arra, hogy betörés közben érjék tetten a tolvajokat, mivel nagyon kevés bizonyítékot tudtak összegyűjteni ellenük. Hozzátette: tudomásuk szerint a betörőbanda más megyékben is tevékenykedett. A nyomozás még folyik a fiatalok által elkövetett valamennyi bűncselekmény felderítése érdekében. Cîmpeanu szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a bűnbandának több tagja is van, akiket a továbbiakban kívánnak azonosítani, továbbá azt is vizsgálják, hogy bűnrészes volt-e a taxisofőr.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt

Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel

„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár
2025. május 02., péntek

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében

Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében
2025. május 02., péntek

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia

Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia