Túl sok hatáskört helyezne a helyi és megyei elöljárók kezébe, ezért a helyi kiskirályoknak kedvezne a decentralizáció – állítja a Demokrata-Liberális Párt (PDL).
2013. október 29., 18:042013. október 29., 18:04
2013. október 29., 18:062013. október 29., 18:06
Az ellenzéki alakulat vezetői a Liviu Dragnea kormányfő-helyettessel folyatott hétfő esti tárgyalás után bejelentették: „semmilyen formában” nem hajlandók támogatni a helyi és megyei önkormányzatok hatáskörét jelentősen növelő jogszabálytervezetet, amelyet a kormány felelősségvállalással fogadna el november folyamán. Mircea Toader, a párt képviselőházi frakciójának vezetője elmondta, a kormány ígérete szerint a hét végéig fogalmazhatják meg a tervezettel kapcsolatos javaslataikat. Úgy vélte, abban számos olyan előírás van, amely a későbbiekben gondokat szülhet. Toader személyes véleményének is hangot adott, miszerint a decentralizáció igazából a helyhatóságok átpolitizálását eredményezi majd, mint mondta, „ugyanazokat az igazgatókat nevezik ki, politikai alapon”. A képviselő szerint a leosztandó feladatok finanszírozása sem egyértelmű, bár a törvénytervezet szerint a támogatás a 2014-es állami költségvetés mutatói alapján történik majd, ezek még nincsenek meghatározva. Alin Tişe, a párt szenátora arra hívta fel a figyelmet, hogy a decentralizáció nem valósulhat meg közigazgatási átszervezés nélkül, szerinte ez a kérdés nem választható szét a regiósítási tervtől. Mint mondta, a PDL országos paktumot javasolt a közigazgatási reform kapcsán.
Folytatódik a számháború
Liviu Dragnea a hétfő esti találkozót követően úgy nyilatkozott, hogy a kabinetben folynak a tárgyalások a törvénycsomagot illetően, amelyért felelősséget vállal a kormány. A kormányfő-helyettes múlt héten három törvény, a decentralizációs, a közigazgatási és a közalkalmazottakra vonatkozó jogszabály elfogadását javasolta, azonban a Mediafax hírügynökség kormánybeli forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Victor Ponta kormányfő nem értett egyet az elképzeléssel. Dragnea hétfőn este cáfolta ez. Mint mondta, a kormány két vagy három törvényért vállalhat felelősséget, de az sem kizárt, hogy csak a decentralizációs tervezet kerül terítékre. A tervezet jelenlegi szövegét tegnap ismertető hírügynökségek arra hívták fel a figyelmet, hogy abban általánosak, félreértelmezhetők a finanszírozásra vonatkozó előírások.
Nőne az elöljárók ázsiója
A decentralizációs törvénytervezet egyébként jelentősen növelné a helyi és megyei önkormányzatok hatáskörét azáltal, hogy számos, jelenleg a különböző minisztériumokhoz tartozó intézményt nekik rendelne alá. Az intézmények vezetőinek kinevezésében nagy szerepe lenne a polgármesternek, megyei tanácselnöknek, de a különböző hatóságoknak járó, az államkasszából kiutalt támogatásokról is – az elöljárókkal való egyeztetés alapján – a megyei tanács döntene.
Mint arról beszámoltunk, a tervezet szerint a mezőgazdasági tárcának többek között az igazgatóságokról és kamarákról kellene lemondani a megyei tanácsok javára, de ezek hatáskörébe kerülne a művelődési igazgatóság, míg a mozik a helyi önkormányzat vagyonát gyarapítanák. Helyi hatáskörbe kerülnének a strandok is, a turisztikai szolgáltatások engedélyezéséről pedig a megyei tanács dönt majd. Az oktatási, illetve ifjúsági és sportminisztérium is megválik ingatlanjaitól, de önkormányzati hatáskörbe kerül a bukaresti metró is. A munkaügyi, környezetvédelmi, egészségügyi hatóságok, ügynökségek szintén megyei szinten szerveződnek újjá.
Liviu Dragnea kormányfőhelyettes egy hónapja jelentette be, hogy az elöljárókkal decentralizáció törvénytervezetet dolgoztak ki, melynek célja hatékonyabbá tenni az ügyintézést. Az RMDSZ korábban közölte, hogy támogatja a tervezetet, amelyet saját javaslataival egészít ki. Az erdélyi magyar elöljárók a Krónikának úgy nyilatkoztak, hogy a decentralizáció az önkormányzatok megerősödését eredményezné, ugyanakkor a székelyföldi autonómia ügyének is kedvezne.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
szóljon hozzá!