Királyi mulatság Szent László udvarában: városalapítójukat ünneplik a váradiak

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok

Fotó: Facebook/Szent László Napok

Vásári kavalkád, fesztiválhangulat és színvonalas kulturális rendezvények sora várja a hétvégén mindazokat, akik kilátogatnak László király udvarába, a nagyváradi várba. A Szent László Napok idén ünnepi köntösben jelentkezik: az emlékév alkalmából számos rendezvényen elevenítik fel a lovagkirály alakját, szellemiségét, de kiemelt szereplője a rendezvénysorozatnak a testvérváros, Debrecen is.

Pap Melinda

2017. június 24., 16:272017. június 24., 16:27

Ünnepi kiadással jelentkezett a hétvégén zajló nagyváradi V. Szent László Napok, mely kiemelt helyszíne, rendezvénye a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából meghirdetett Szent László-évnek.

A harcias, de istenfélő király alakját már a hétvégi rendezvénydömping nyitányának szánt csütörtöki dzsesszeseten felidézték, a nyári színházat zsúfolásig megtöltő közönség – melynek soraiban szép számmal akadtak román anyanyelvűek – Harry Tavitian neves dzsesszzongorista és a Nagyváradot már-már második otthonának tekintő Balázs Elemér Group tolmácsolásában hallhatta a lovagkirályról szóló legendákat.

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok Galéria

Fotó: Facebook/Szent László Napok

Üdvözlégy, kegyes Szent László király! - hangzott el a köszöntés,

az Andrejszki Judit és Mizsei Zoltán által nagy beleéléssel előadott gregorián énekek harmonikusan illeszkedtek a free jazz dallamokba, a Tavitian által megidézett örmény népzenei világba.

A kevés Bihar megyei Szent László-ábrázolás egyikéről, a magyarremetei templom falképeiről Emődi Tamás építész és Lángi József restaurátor tartott előadást. Elhangzott, a falképek kis töredékét már 1927-ben feltárták, és az akkori technológiai lehetőségekkel élve megpróbálták konzerválni, láthatóvá tenni. A középkori templom később régészeti kutatások helyszíne lett, majd a 2005–2009 között lezajlott felújítást követően jövőben a feltárt falképek restaurálása következik.

Virtuális határátkelő és szeretetkötelesség

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok Galéria

Fotó: Facebook/Szent László Napok

Kiemelt vendége az idei Szent László Napoknak a testvérváros Debrecen és Hajdú-Bihar megye is, mely kincseit is elhozta a váradi várba. A cívisváros és a Hajdúság történelmi, népművészeti és kézműves értékeivel ismerkedhetnek azok, akik megtekintik az információs központ szomszédságában megnyílt tárlatot. Öröm a szemnek, öröm a léleknek – jellemezte a tárlatot a pénteki megnyitón Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője. Szakáli István Loránd, a magyar földművelésügyi minisztérium helyettes államtitkár elmondta: nagyváradi születésűként külön öröm számára, hogy részese lehet az eseménynek, Szent László királyt méltatva pedig kifejtette: üzenete ma is érvényes, állhatatossága erőt, reménységet ad.

„Virtuális kulturális határátlépő” építése zajlik a két „legtermészetesebb” testvérváros, Nagyvárad és Debrecen között, hangzott el a megnyitón,

ennek részeként dr. Mazsu János, a Debreceni Közgyűlés Kulturális Bizottság és a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke felkérte a váradiakat, hogy hasonló tárlattal mutatkozzanak be a cívis városban, mely a magyar és a román értékeket egyaránt megjeleníti. Rámutatott, az egykori Bihar vármegye két városa, bár közös gyökerekkel rendelkezik, más-más úton indult el, de a különleges testvéri kapcsolat megmaradt közöttük.

Idézet
Debrecen nem felejtette el azt a szeretetkötelességét, amellyel Nagyváradnak tartozik”

– mondta Mazsu János, aki szerint közös rendezvények szervezése mellett a tudást is átadják, egy értéktár összeállításában segítenek a váradiaknak.

Angela Lupșea, a vár- és várostörténeti múzeum igazgatója magyarul köszönte meg vendégeknek a meghívást, kifejtve: gyakorolnia kell a nyelvet, mely családja felének anyanyelve.

Idézet
Nagyvárad és Debrecen megmutatta, hogy nincs köztük határ”

– jelentette ki, a városvezetés nevében üdvözölve a Szent László Napokat, mely, mint fogalmazott, a kultúra és a vár szeretetéről szól.

A viseleteket, kézimunkákat, a bőrdíszművesség, a fazekasmesterség remekeit bemutató kiállításon a kurátor, Mátrai-Nagy Andrea Bíborka tartott szakavatott tárlatvezetést, mely olyan ismert debreceni és hajdú-bihari értékeket is tartalmaz, mint a csikóbőrös kulacs, debreceni mézeskalács, cifraszűr és hímzésminta.

Galéria

Humorérzékkel párosuló kiemelkedő színészi tehetség

A Szent László Napok programjának egyik legszomorúbb és egyben legszívhezszólóbb programpontja az Akiknek szívesen tapsoltunk színházi beszélgetősorozat különkiadása volt, melyen a két nemrég elhunyt kivételes váradi színművészre, Csíky Ibolyára és Varga Vilmosra emlékeztek. Török Sándor házigazda archív felvételekkel elevenítette fel a két művész alakját, majd azok hozzátartozói, pályatársai: Kiss Törék Ildikó (Varga Vilmos özvegye), Vindis Andrea (Csíky Ibolya leánya), Miske László és Dobos Imre színművészek osztották meg emlékeiket a népes közönséggel, akik, a meghívottakhoz hasonlóan maguk is sokszor elérzékenyültek.

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok Galéria

Fotó: Facebook/Szent László Napok

Két ragyogó színészegyéniséget veszített el a váradi és a magyar színjátszás,

mondta az immár a debreceni deszkákon játszó Miske László, aki pályájuk csúcsán mindkettőnek partnere volt. Csíky Ibolya amolyan „plasztelinmanci”, bármely szerepre gyúrható, alakítható színész volt, aki kedvességével, jókedvével belopta magát kollégái és a közönség szívébe. Varga Vilmos számos és sokrétű feladatot végzett, egyetemistaként például a marosvásárhelyi Bolyai-szobor fiút, Jánost ábrázoló alakjához állt modellt, a színpadon pedig erőteljes jelenlétével társait is magával tudta rántani.

Emberileg is meghatározó egyéniségek voltak, akik nemcsak a közönséget, kollégáikat is sokszor megnevettették.

Csíky Ibolya „gurgulázni” tudott egy-egy jó poénon, és előfordult, hogy bocsánatot kért a nézőktől, miután röhögőgörcsöt kapott a színpadon. Jó humorérzéke, hihetetlen öniróniája volt, magát így jellemezte: „öreg, kövér, kisebbségi színésznő vagyok” – emlékezett könnyes szemmel a márciusban elhunyt színésznőre leánya, Vindis Andrea. Elmondta, bár maga is színművész, „a Csíkyben”, ahogy viccesen apja hívta, az édesanyát, az embert látta. Kiss Törék Ildikó elmondta, fiával Csíky Ibolyának szánták az általuk alapított Varga Vilmos-díjat, „Ibike azonban elrontotta a játékunkat”. Így a következő kiszemelt, a szintén jó barát és pályatárs, Dobos Imre kapta a pénzjutalommal is járó elismerést.

Síppal, dobbal, nádihegedűvel

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok Galéria

Fotó: Facebook/Szent László Napok

A kulturális rendezvények mellett a várba érkezőket számos szórakoztató program, lacikonyha, borudvar várja. A fejedelmi udvarban kézművesvásáron nézelődhetnek a vásárfiát keresők,

üvegfújók, keramikusok, bútorfestők, gyékényfonók, tűzzománc-készítők, fafaragók, ékszerkészítők termékei közül válogatva. A kicsiket a mesterek bemutatói nyűgözik le, a kopjafafaragó, bőrdíszműves, fazekas egyaránt nagy sikert arat, akárcsak a kovács hatalmas kalapácsával.

A gyerekek pénteken a Libavonat zenei produkciójába is bekapcsolódhattak, a felnőttek a vásári zenészek dudálgatására koccinthattak, majd a Loyal együttes és a Pannonia All Stars Ska Orchestra akkordjaira melegíthettek az est nagykoncertjére az Anna and the Barbies fellépésére.

Pásztor Anna extravagáns megjelenésével, energikus, közvetlen stílusával elvarázsolta a váradi közönséget,

amely szívesen énekelte vele az ismertebb slágereket, és a nekik szánt üzenetet, Márti dalát. Az énekesnő a közel kétórás koncert után hosszasan beszélgetett, fényképezkedett rajongóival, majd ezek a nagyszínpadtól a borudvarba vonultak, ahol a vásári zenészek középkori dallamokkal és skót dudán előadott ismert rockslágerekkel fokozták a hangulatot.

•  Fotó: Facebook/Szent László Napok Galéria

Fotó: Facebook/Szent László Napok

A péntek esti buli fáradalmait szombaton az örömfőzésen pihenhették ki, többek között hegyközi, érmelléki, ráckevei szakácsok különlegességeit kóstolgathatták, de a hungarikummá nyilvánított debreceni páros kolbászt is megízlelhették.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya