Kolozsvár lehet az első település az országban, ahol elektromos buszok közlekednek menetrendszerű járatként: a városháza tájékoztatása szerint kilenc hónapon belül 11 korszerű jármű érkezik.
2017. július 13., 15:432017. július 13., 15:43
2017. július 13., 16:162017. július 13., 16:16
Harminc elektromos autóbuszt vásárol a kolozsvári önkormányzat, egy modern tömegközlekedési jármű mintegy 500 ezer euróba kerül, így
– jelentette be Facebook-oldalán Emil Boc polgármester. A keretszerződést kedden írták alá a versenytárgyalást megnyert lengyel Solaris céggel, a megállapodás értelmében az első tizenegy elektromos autóbusz kilenc hónapon belül, azaz legkésőbb 2018 márciusáig megérkezik a kincses városba.
A tizenegy jármű megvásárlási költségének 85 százaléka svájci támogatásból származik, a többi 15 százalékot helyi költségvetésből állják. Az elöljáró elmondása szerint a többi 19 járműt a helyi büdzsével kiegészített európai uniós finanszírozásból szerzik be.
A buszok egyenként 78 férőhelyesek, vezeték nélküli internet-hozzáférést biztosítanak az utasoknak, fel vannak szerelve kamerákkal és légkondicionáló berendezéssel, továbbá olyan eszközökkel, amelyek megkönnyítik a fel- és leszállást, valamint az utazást a mozgáskorlátozott személyek számára. A jótállási időszak 5 év, ezen belül minden javítási költséget és a szükséges alkatrészeket a liciten nyertes cég áll.
Emil Boc rámutatott: az elektromos autóbuszok egy töltéssel 105 kilométert tudnak megtenni. A tömegközlekedési járművek számára 13 töltőállomást biztosítanak, amelyek lassú és gyors feltöltésre is alkalmasak – előbbi hat órát, utóbbi mindössze tíz percet vesz igénybe.
Kolozsvár polgármestere hangsúlyozta: a beruházás célja, hogy minőségi, korszerű tömegközlekedési lehetőséget biztosítsanak a lakosoknak, a járműpark folyamatos bővítésével ugyanakkor
Nem mellékes az sem, hogy a buszok környezetkímélők.
A projekt nyomán
Bukarest önkormányzatának képviselő-testülete ugyan június végén egyhangúlag megszavazott egy határozattervezetet, amely alapján a főváros 100 elektromos autóbuszt vásárol, és kiépítik a járművek működtetéséhez és töltéséhez szükséges infrastruktúrát, a projekt azonban még „gyerekcipőben jár”. Egyelőre ugyanis addig jutottak, hogy felhatalmazták a város tömegközlekedési vállalatát a technikai-gazdasági tanulmány kidolgozására.
Rövid ideig ugyanakkor több városban is ki lehetett próbálni a korszerű járművet, a lengyel Solaris ugyanis márciusban romániai körútra küldte díjnyertes elektromos autóbuszát. A turné Nagyváradon kezdődött, ahol a helyiek egy hétig élvezhették a modern technológiát, majd a busz többek között Nagybányán, Nagyszebenben és Brassóban is megfordult.
Kolozsvár polgármesterének egyébként régóta szívügye a helyi tömegközlekedés fejlesztése: június végén, negyedik elöljárói mandátuma első egy évét összegző jelentésében arról számolt be, hogy a városháza a közeljövőben 100 elektromos közszállítási jármű vásárlását tervezi. Boc úgy fogalmazott: prioritás számukra, hogy a kincses város tömegközlekedési hálózatát a nagy európai városok mintájára korszerűsítsék.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!