Kiemelt téma lesz a Tusványoson a magyar-magyar párbeszéd

A magyar-magyar párbeszéd és a Nyugat-Balkán a kiemelt témája az idei Tusványosnak, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek július 23-28. Között Tusnádfürdőn – jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár kedden az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.

2013. július 02., 17:122013. július 02., 17:12

2013. július 02., 17:172013. július 02., 17:17

Németh szerint a szabadegyetem alapgondolata, hogy a közép-európai térségben a stabilizáció és a történelmi megbékélés legfontosabb eszköze a kisebbségi jogok biztosítása. A múlt heti, a második világháború magyar és szerb ártatlan áldozatai előtti magyar-szerb államfői főhajtás kapcsán hangsúlyozta, hogy a Tusványos kiemelt témái között szerepel a Nyugat-Balkán is.

Emellett valóságos „mini Máért\", azaz Magyar Állandó Értekezlet is lesz a szabadegyetemen, amelyre az összes kárpát-medencei magyar politikai szervezet vezetőjét várják. Az államtitkár hangsúlyozta, a tábor nyitott mindenki számára, így számítanak román politikusokra, köztük kormánypártiakra is. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere már jelezte részvételét – tette hozzá. Emellett várják az RMDSZ vezetőit, és magyarországi ellenzéki politikusokat, köztük Schiffer Andrást, a Lehet Más a Politika társelnökét is.

„A Tusványos attól erős, hogy sokszínű, erre törekednek a szervezők\" – mondta Németh Zsolt, hozzátéve, hogy a főszervező, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány a szerdán kezdődő, a Tusványoshoz hasonló témákkal foglalkozó 21. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem mellett a hónap második felében a felvidéki a 12. Gombaszögi Nyári Tábor megrendezésében is szerepet vállal.

A 23 helyszínen zajló több száz programról, amely több ezer fiatalt vonz évről évre, Tárnok Mária, a Pro Minoritate kuratóriumának elnöke elmondta, hogy a nagyszínpadon felvidéki és erdélyi zenekarok mellett fellép a Magna Cum Laude, a Beatrice együttes és Demjén Ferenc is. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke annak kapcsán, hogy az idei Tusványos mottója A mi időnk!, arról beszélt, „talán sikerül előrébb lépni az erdélyi együttműködésben\".

„Úgy lehetünk sikeresek, ha a magyar politika szereplői Erdélyben és a Kárpát-medencében valamilyen közös nevezőt alakítanak ki\" – fogalmazott Toró, aki hangsúlyozta azt is, hogy a tábor a magyar-román párbeszéd színhelye is, a kiemelt témák között pedig szerepel a Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke által meghirdetett autonómia éve, az erdélyi autonómia kérdésköre. „A mi időnk azt is jelenti, hogy az autonómia esélyei növekednek\" – jelentette ki a néppárt elnöke, hozzátéve, a szabadegyetem résztvevői tanácskoznak majd arról a három európai polgári kezdeményezésről is, melyek sikeres aláírásgyűjtés után az Európai Parlament elé vihetik az unióban élő kisebbségek védelmének ügyét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el