Fotó: Csíkszentkirály.ro
Barátságos úton rendezte márkanévvitáját a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken Románia, amely a megállapodás értelmében minden peres ügyet megszüntet a másik fél ellen – jelentette be hétfőn a csíkszentsimoni sörgyár tulajdonosa.
2017. március 27., 14:152017. március 27., 14:15
2017. március 27., 16:152017. március 27., 16:15
A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn Facebook-oldalán.
A kommüniké szerint a felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek „egymás mellett békében meg fognak férni a piacon\". A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek. A közlemény megállapítja azt is, hogy a konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék.
„A mindkét fél részéről tanúsított kompromisszumos kiegyezés után a két cég bizakodóan néz a jövőbe és ezután több időt és energiát tud arra szánni, hogy építse kapcsolatait a közösséggel, partnereivel, fogyasztóival, és így most már csak arra kell összpontosítani, amihez a legjobban értünk: a sör készítéséhez\" – olvasható a Lixid Project Kft. működtette manufaktúra által ismertetett közleményben. A csíkszentsimoni sörgyár támogatóin, fogyasztóin, a helyi közösségen kívül Magyarország kormányának is megköszöni az önzetlen segítséget, ugyanakkor köszönetet nyilvánított Hódmezővásárhely városának is. Mint ismert, a magyarországi település képviselő-testülete kiállt az Igazi Csíki Sör mellett a márkanévvitában.
Lázár János, a budapesti miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki csíkszentsimoni látogatása során a magyar kormány nevében tárgyalásra biztatta a Heinekent és a Csíki Sör Manufaktúrát a védjegyhasználat vitájában. Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra vezetője közölte: már csütörtökön elkezdődtek a tárgyalások a Heineken Románia és a csíkszentsimoni sörgyár képviselői között, és bízik abban, hogy megegyezés születik a felek között.
A marosvásárhelyi táblabíróság január 27-i ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását és forgalmazását. Az Igazi Csíki Sör gyártóját a holland multinacionális társaság romániai leányvállalata perelte be, mert úgy vélte, hogy a sör gyártója eltulajdonította szellemi tulajdonát. A romániai sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is. A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.
A magyar kormány az elmúlt időszakban nyíltan védelmébe vette a Hargita megyei sörgyárat, az Orbán-kabinet pedig nemrég törvénytervezetet dolgozott ki a tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának tiltásáról. A jogszabály előírná, hogy nem szabad például horogkeresztet vagy vörös csillagot megjelentetni a különböző termékeken, logókon és címkéken. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a múlt héten újságírói kérdésre nem cáfolta, hogy összefüggés van a Heineken vörös csillagot tartalmazó cégérével, az Igazi Csíki Sör forgalmazásának akadályozása és a kormány törvénytervezete között.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.