A generikumokat előállító romániai gyógyszergyártók egyesületének képviselői arra figyelmeztetnek, hogy több mint kétezer gyógyszer tűnhet el a piacról a clawback adó miatt, amely 30 százalékra nőhet.
2017. július 13., 16:382017. július 13., 16:38
A több mint 2 000 gyógyszer 62 százaléka 25 lej alatti összegbe kerül. A generikumokat előállító gyógyszergyártók romániai egyesülete a clawback adó differenciált számítását vagy maximálását kéri. A 2015-ben kivetett clawback adó alapján a romániai gyógyszerforgalmazók negyedévente eladásaik függvényében többletadót kell fizessenek.
Az egyesület vezetője felhívta a figyelmet, hogy eltűnhetnek a piacról az olcsó, a romániai páciensek számára hozzáférhető generikus gyógyszerek és ezzel együtt a generikumokat előállítók is megszenvedik a közterhet. Adrian Grecu szerint a legégetőbb probléma a clawback adó, amely az év végéig elérheti a 30 százalékot is, így nehéz helyzetbe kerülhetnek a generikumokat előállító vállalkozások, különösen a helyiek.
Az egyesület vezetője azt állítja, hogy az adó növekedése miatt olyan gyógyszerek tűnhetnek el, amelyeket betegek milliói szednek, főként a krónikus betegek.
„Minél olcsóbb egy termék, annál nagyobb a clawback adó hatása, így sokkal valószínűbb, hogy a generikus gyógyszerek tűnhetnek el a piacról. (...) A clawback adó 16 százalékra való maximálása segítene nekünk és az iparágnak. Már most annyira kétségbeesettek vagyunk, hogy bármilyen ajánlatot hajlandóak vagyunk elfogadni. Hívjanak meg tárgyalásra, alternatív megoldást is találhatunk, csak találjunk megoldást, hogy kilábaljunk ebből a válsághelyzetből” – idézte az Agerpres hírügynökség Grecut.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!