Képességvizsga: tíz év alatt szinte semmi sem változott, a magyar diákoknak a román nyelv a legnagyobb kihívás

Képünk illusztráció •  Fotó: Árvai Károly/MTI

Képünk illusztráció

Fotó: Árvai Károly/MTI

Tíz év leforgása alatt alig változtak a magyarul tanuló nyolcadik osztályosok képességvizsgájának eredményei az Erdélystat friss elemzése szerint. Ugyanígy állandó maradt az egyenletben az is, hogy románból teljesítenek a leggyengébben. Meglepő viszont, hogy a bihari és szatmári eredmények tekinthetők a leginkább gyengének.

Krónika

2021. november 02., 12:162021. november 02., 12:16

Ha a nyolcadikosok képességvizsgáinak a 2012–2021 között eredményeit vesszük górcső alá, azt láthatjuk, alig van változás, a sikerességi arányok tízéves trendje minimális növekedést mutat, mind a teljes romániai diákpopuláció, mind pedig a magyarul tanulók körében – derül ki az Erdélystat által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból. Mint az erdélyi statisztikai szolgálat közleménye is aláhúzza, ezzel párhuzamosan – az év közbeni hullámzásokat is figyelembe véve – a magyarul tanulók képességvizsga-eredményei viszonylag konstansok a romániai diákpopuláción belül.

A statisztikák szerint országos szinten 2012 és 2021 között a vizsgákon részt vevők sikerességi aránya 66,1 százalék és 79,4 százalék között mozgott; ehhez viszonyítva a magyar nyelven tanulók eredményei alapvetően elmaradtak: 65,0 százalék és 77,1 százalék közöttiek voltak.

A magyarul tanulók hátránya 2014 és 2018 között volt hangsúlyos, az utóbbi három évben a lemaradás kisebb mértékű, sőt a 2021-es sikerességi arányok a magyarul tanulók körében voltak hajszálnyival magasabbak.

korábban írtuk

Képességvizsga: a végleges eredmények szerint a diákok 77 százaléka ért el 5-ös feletti átlagot, 12-vel nőtt a színtízesek száma
Képességvizsga: a végleges eredmények szerint a diákok 77 százaléka ért el 5-ös feletti átlagot, 12-vel nőtt a színtízesek száma

A nyolcadik osztályosok június 22-e és 25-e között megtartott képességivizsgáján résztvevők mintegy 77 százaléka ért el 5-ös feletti átlagot, és 132 tanuló vizsgázott színtízesre – ezt mutatják az idei vizsgasorozat végleges eredményei.

A román nyelv a gyenge láncszem

Az Erdélystat elemzése rámutat, a magyar tagozaton tanulók szinte minden évben román nyelv és irodalomból teljesítenek a leggyengébben, kivéve a 2012-es és a 2017-es éveket, amelyekben a matematikából elért sikerességi arány alul múlta a románt. A tízéves trendeket figyelve a magyarul tanulók románvizsga-teljesítménye változatlan, a matematikavizsga sikerességi rátái enyhén javuló tendenciát mutatnak – az országos átlagokhoz mért relatív eltérések esetében.

A matematikaeredményekben az utóbbi két évben egy markánsabb javulás figyelhető meg, kérdés, hogy ez időtálló-e – fogalmaznak az elemzés készítői.

A 2021-es vizsga 77,1 százalékos sikerességi aránya az elmúlt évtized legjobb eredménye a magyarul tanulók körében. Hasonló arányban csak 2015-ben voltak az 5-ösnél nagyobb átlagot elérő diákok a próbákon részt vevők körében. Az idei előkelő teljesítmény a kiemelkedő anyanyelv-, illetve a viszonylag jó matematikaeredményeknek volt köszönhető.

Román nyelv és irodalomból mind a sikerességi arány, mind pedig az osztályzatok tekintetében hasonló mértékű volt a hátrány a korábbi évekhez képest – annak ellenére, hogy a 2021-es végzősök már új, differenciált tanterv szerint tanultak és vizsgáztak ebből a tárgyból.

A vizsgán elért általánosok tekintetében továbbra is hátrányban maradtak a magyarul tanulók, míg az országos átlag 6,57 volt, a magyar tagozatoké 6,35. Itt az is megfigyelhető, hogy a magyarul tanulók jelentősen alulreprezentáltak a kiváló eredményeket elérők között, a 8,5-ös átlag felettiek aránya csupán 10,7 százalék, szemben az országos 20,5 százalékkal.

korábban írtuk

Kelemen szerint a magyar nyolcadikosok képességvizsgája azt mutatja, hogy jó irányba halad a reform
Kelemen szerint a magyar nyolcadikosok képességvizsgája azt mutatja, hogy jó irányba halad a reform

A nyolcadik osztályt elvégzett romániai magyar diákok által az idei képességvizsgán elért eredmények azt mutatják, hogy az évekkel ezelőtt bevezetett oktatási reform jó irányba halad, még akkor is, ha az eredmények nem jelentenek áttörést – nyilatkozta csütörtökön Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Meglepetések a megyék rangsorában

A magyar tagozatok 2021-es teljesítményét megyei bontásban vizsgálva az erdélyi statisztikai szolgálat elemzése megállapítja, hogy

a bihari és szatmári eredmények tekinthetők a leginkább gyengének. Itt a románosztályzatok hasonlóak a székelyföldiekhez, viszont az alacsonyabb matematikaeredmények tovább rontják a két megye helyezését.

Az is szembetűnő az elemzők szerint, hogy ezekben a megyékben nagyon alacsony a részvételi arány: Szatmárban a beiratkozók 79, Biharban pedig 82 százaléka jelent meg végül az összes vizsgán.

A két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna sikerességi arányukat tekintve az alsó középmezőnyben találhatók.

Nagyon alacsonyak a románjegyek, Hargitában a matematika- és az anyanyelvosztályzatok átlagosnak tekinthetők, Háromszéken átlag alattiak. Maros megyében enyhén jobbak a románeredmények, másban nincs számottevő eltérés a székelyföldi megyékhez képest.

A jelentősebb magyar diáklétszámmal rendelkező megyék közül Kolozs emelkedik ki,

itt a sikerességi arány 94 százalékos, a román- és a matematikaosztályzatok átlaga 7-es körüli.

A Szilágy megyei magyar tagozatok teljesítménye átlagosnak tekinthető,

románból enyhén jobbak, matematikából enyhén gyengébbek, mint a magyarul tanulók országos átlaga.

A szórványmegyék teljesítménye jelentős eltéréseket mutat.

A legalább tíz magyarul vizsgázó diákkal rendelkezők közül Beszterce-Naszód, Temes, Máramaros és Brassó relatív jól teljesít, Fehér és Arad a középmezőnyben van, Hunyad és Bákó pedig a leggyengébb a sikerességi arányok szerinti rangsorban.

„A települések és az iskolák mérete szerint továbbra is lineáris összefüggés van: míg a nagyobb városok, illetve a nagyobb intézmények eredménye kiemelkedő, addig a kisebb települések alacsony létszámú iskoláiban figyelhető meg a leggyengébb teljesítmény” – összegez az Erdélystat elemzése.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt

Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár