Fotó: Fotó: Rupicaprasocial.org
Hetvenkilenc órát töltött biciklin, öt országon áthaladva 1800 kilométert kerékpározott és két nap alatt megmászta a 4809 méteres Mont Blancot Szénási Zoltán és Katona Alpár, akik a Yuppi Ride akció keretében több mint 40 000 lejt gyűjtöttek súlyosan beteg gyerekek táboroztatására.
2018. március 01., 18:492018. március 01., 18:49
2018. március 01., 19:422018. március 01., 19:42
A Rupicapra hegyi sportok egyesülete szervezte jótékonysági programokról, a Yuppi táborok szerepéről és a jövőbeli kihívásokról tartott előadást a kincses városban Szénási Zoltán és Katona Alpár, az egyesület tagjai.
melynek csúcsát első alkalommal hódították meg. „Nekünk nagyon fontos volt, hogy ez egyszerű projekt legyen, nem akartunk panziókban vagy motelekben aludni, ezért ahol csak lehetett kempingeztünk, sőt sokszor kint aludtunk az autó mellett, amely végig kísért minket az úton” – fogalmazott Katona Alpár. Hozzátette, az egész túra alatt csak kétszer kellett bicikligumit cserélniük, és utolsó nap eltört egy küllő, más technikai gondjaik nem akadtak.
például Ausztriába több útszakaszon is tilos a kerékpározás – magyarázta Szénási Zoltán. Miután áthaladtak az öt országon – Románián, Magyarországon, Ausztrián, Svájcon és Franciaországon – Chamonix-ban pihentek pár napot, akklimatizálódtak, majd két nap alatt megmászták a Mont Blancot. „Első nap felmentünk 3200 méterig, és második nap elindultunk a csúcsra. A hegymászáskor az egyetlen nehézséget az erős szél jelentette. A végére már elég fáradtak voltunk, ennek ellenére nagyon jó élmény volt” – mondták a sportolók. Mint kifejtették, a legfontosabb, hogy népszerűsítették a Yuppi tábort, mindenkit megszólítottak, akit csak tudtak, és több mint 40 000 lejt gyűjtöttek, amely a tábor teljes költségét fedezi.
A cukorbetegségben, fiatalkori arthritisben és rákos megbetegedésekben szenvedő gyerekek számára évente megszervezik az egyhetes Yuppi tábort, amely az országban elsőként alkalmazza a tapasztalatalapú terápiát, vagyis az életminőségüket igyekszik megváltoztatni, azaz a betegséggel való együttélésben, a betegségükhöz való viszonyuk megértésében segítenek.
Katona Alpár számítástechnikai programozó, Szénási Zoltán pedig szabadúszó, mindketten nagy hegymászói és sportolói tapasztalattal rendelkeznek. A kezdeményező fiatalok már 2016-ban felkarolták a rendezvényt, és támogatást gyűjtöttek 10 krónikus betegségben szenvedő gyerek táborozási költségeinek fedezésére: az 5 napig tartó Yuppi Run során 18 ezer méteres szintkülönbséggel 210 kilométert szaladtak a Fogarasi havasok gerincén, feljutottak a Királykő hegység csúcsára, majd részt vettek a Bucegi hegységben szervezett ultramaratonon.
Fotó: Facebook/Clubul Sporturilor Montane Rupicapra
Mint kifejtették, ez a túra az ötéves tervük részét képezte, mely abból áll, hogy minden évben megvalósítanak egy projektet, amely számunkra nagy kihívás jelent, és ennek a kezdeményezésnek a keretében adománygyűjtő akciót is szerveznek.
A második expedíciójuk a Yuppi Ride volt, az idei évre már körvonalazódik a Yuppi Slide, amelynek az a lényege, hogy Izland szigetén, sílécen szelik át a Vatnajökull gleccsert. „Ezt május közepén önerőből akarjuk megvalósítani, segítség nélkül. Jövőre valószínűleg valami mászást fogunk szervezni, 2020 pedig még egy nagy misztérium” – részletezték a kolozsvári sportolók.
Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.
Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.
Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.
Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.
Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.
Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.
A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.
Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.
Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.
szóljon hozzá!