Kamerák, riasztók a közbiztonságért – A romániai biztonsági rendszerek egy része korszerűtlen, de attól még lehet hatékony

Kamerák, riasztók a közbiztonságért – A romániai biztonsági rendszerek egy része korszerűtlen, de attól még lehet hatékony

A szakértő szerint a lakásba kamera helyett inkább riasztó ajánlott

Fotó: Mihály Csaba

A Romániában működő biztonsági rendszerek, köztéri kamerák jó része réginek számít, ám szakértők szerint ez nem jelenti föltétlenül azt, hogy nem hatékonyak. Kilyén Sándor mérnök, egy sepsiszentgyörgyi biztonságtechnikai cég tulajdonosa a Krónikának elmondta, a lakást nem a kamerarendszer, hanem a riasztó védi, az pedig 20–25 év után is ugyanúgy működik.

Bíró Blanka

2019. augusztus 29., 17:192019. augusztus 29., 17:19

Az országban felszerelt biztonsági rendszerek egyharmada öt évnél régebbi, és már elavult, hívja fel a figyelmet a biztonsági rendszereket online forgalmazó Atu Tech cég. A Bursa.ro portál által közölt információk szerint a vállalat júliusban készíttetett egy felmérést, 1856 felnőttet kérdeztek meg a témában városon és vidéken. Eszerint a romániai lakástulajdonosok 80 százaléka nem védi riasztó- vagy kamerás megfigyelőrendszerrel az ingatlanát, ám közülük 40 százalék fontolgatja, hogy ezt a következő egy évben megteszi. A felmérés szerint a válaszadók egyharmada azért szereltetne ilyen rendszert, hogy biztonságban érezze magát, egyharmaduk, hogy akkor is felügyelni tudja a lakását, ha nem tartózkodik otthon, további egyharmad pedig a betörők elleni védelmet tartja szem előtt.

Tízből heten vélik úgy, hogy egy ilyen rendszer megléte elbátortalanítja a betörőket.

A rendőrség adatai szerint tavaly 23 ezer esetben törtek be lakásokba, ez év első öt hónapjában pedig 9200 betörést jelentettek. A felmérés arra is kitér, hogy a már létező biztonsági rendszerek 35 százaléka öt évnél régebbi. A cég igazgatója, Sorin Felea szerint ez kockázatot jelent, hiszen ezek a berendezések folyamatosan működnek, ezért a szavatosságuk öt év körül van, ezután bármikor meghibásodhatnak. Azt ajánlja, hogy évente tesztelni kell a rendszereket és odafigyelni a karbantartásra. A cégvezető szerint az elavult rendszerek nem hatékonyak, például nem valószínű, hogy a rossz minőségű felvételek alapján azonosítani lehet egy betörőt.

A lakást a riasztó védi,
nem a kamera

Nem ért egyet teljesen a felvetéssel a lapunk által megszólaltatott szakértő, szerinte a régebbi típusú rendszerek is megfelelnek a célnak. Kilyén Sándor mérnök, egy sepsiszentgyörgyi biztonságtechnikai cég tulajdonosa elmondta, a lakást nem a kamerarendszer, hanem a riasztó védi, az pedig 20–25 év után is ugyanúgy működik.

Idézet
A technika valóban rohamosan fejlődik, egy kamera egy év alatt is elavul, hiszen sokkal jobb, korszerűbb modellek jelennek meg a piacon, de ez nem azt jelenti, hogy a régebbi típus nem felel meg a célnak. Ha az öt évvel ezelőtt beszerelt kamera felvételén jól kivehető volt egy gépkocsi rendszáma, az most is ugyanúgy látszik. A legújabb típusnál viszont már a bolha is felfedezhető a rendszámtáblán”

– részletezte a szakember. Mint kifejtette, a sepsiszentgyörgyi kórházba tizenöt éve szerelték be a rendszert, és most is működik. Az új épületbe most került új biztonságtechnika, ez sokkal korszerűbb és ugyanannyiba került, mint tizenöt éve a másik, de a régi is megfelel a célnak. Kilyén Sándor rámutatott, a riasztó biztosítja a védelmet, a kamerarendszert akkor ajánlják, ha az ügyfélnek még arra is van pénze. „Egy tömbházlakásban például felesleges a kamerás rendszer, elég a riasztó, hiszen ha beindul a sziréna, a többi lakót mozgósítja. A sűrűn lakott negyedekben a magánház esetén is megfelel ez a megoldás. Ha az ingatlan elszigeteltebb helyen van, érdemes a riasztó mellett előfizetni egy biztonsági cégnek, amely havidíjért jelzés esetén kiküld a helyszínre egy csapatot” – részletezte a biztonságtechnikai vállalkozó.

A nyomozó hatóságok
munkáját segítik a kamerák

A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség a köztéri kamerákat felügyeli, ám a nyomozó hatóságok, tehát az állami rendőrség, az ügyészség vagy akár a bíróság a cégek, magánszemélyek által felszerelt kamerák felvételeit is használhatja az eljárás során – mondta el lapunknak Hadnagy István, a helyi rendőrség igazgatója. Meglátása szerint a rendszerek egyre korszerűbbek, akárcsak a mobiltelefonok, de a régebbi típusúak is jól használhatók. Hozzátette, saját köztéri megfigyelőrendszerüket folyamatosan bővítik, a napokban húsz újabb köztéri kamerát üzemelnek be Sepsiszentgyörgyön a jelenlegi negyven mellé, ezekkel növelik a közbiztonságot, a vandalizmust is visszaszorították.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 12., péntek

Erdélyi prefektusokat és alprefektusokat is leváltott a kormány

Tizennégy prefektust és tizenegy alprefektust váltott le csütörtök este a kormány.

Erdélyi prefektusokat és alprefektusokat is leváltott a kormány
2024. április 11., csütörtök

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere

Hetvenöt éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegség következtében szerda este elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község volt polgármestere.

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere
2024. április 11., csütörtök

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert

Felszámolták a temesvári C.D. Loga Főgimnáziumban kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrását azonban nem azonosították – közölte csütörtökön Cornelia Bubatu, a Temes megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) sajtószóvivője.

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert
2024. április 11., csütörtök

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát

Három év, illetve két év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a marosvásárhelyi törvényszék Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester anyósát és apósát.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát
2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi