A hűség és reménység jelképének nevezte a frissen felújított kolozsvári Kakasos templomot Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnap, a Kós Károly tervezte épület centenáriumán.
2013. október 20., 20:282013. október 20., 20:28
„Száz éve él itt a gyülekezet, a száz év a hűséget és kitartást jelképezi. Nem akármilyen száz év volt, világégésekkel, kisebbségi sorssal, a kommunizmus sötét évtizedeivel, és a gyülekezet kitartott. Most is élő gyülekezet van itt, ebből meríthetünk erőt: van jövő, van remény. Ezt jelképezi a kakas is, ami a tornyon: ez a felkelő nap, a jövő, a remény szimbóluma” – hangsúlyozta az ünnepség jelentőségét a nemzetpolitikai helyettes államtitkár. Hozzátette: fontos, hogy minden időben épüljenek templomok, amelyek nemcsak a hit, hanem a magyarságát megmaradását is szolgálják.
„Egy nagyváros rengetegében jobban elvesznek az emberek, nehezebben maradnak meg a közösségek. Fontos, hogy legyenek olyan központok, amelyekre támaszkodhat az egyes ember is, ahol tudja, hogy otthont talál. Ezért fontos, hogy a nagyvárosi szórványmagyarság megőrizhesse intézményeit, amelyek összefogják, építik azt a közösséget, ami számunkra a megmaradást és a jövőt jelentheti” – jelentette ki Répás Zsuzsanna.
A kolozsvári felsővárosi református egyházközség kétnapos ünnepséggel, többek között emléktáblák avatásával emlékezett meg a hétvégén temploma száz éves fennállásáról. A tegnapi ünnepségen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, a jubileumi rendezvényen a Kakasos templomban szolgáló Pap Géza, az egyházkerület volt püspöke mellett részt vett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester is. A Kós Károly tervezte templomon az elmúlt években kicserélték a nyílászárókat, Zsolnay-cserepekkel újrafedték a tetőt, és a külseje is megújult. A felújításában a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság és az RMDSZ is támogatta az egyházat.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!