Közel 9 millió euró vissza nem térítendő támogatást és a pályázati önrésszel együtt több mint tízmillió eurót hívtak le és osztottak szét a háromszéki Leader akciócsoportok az elmúlt időszakban – derült ki a Kovászna megyei önkormányzat által szervezett, a vidékfejlesztésben elért eredményeket kiértékelő rendezvényen.
2015. november 23., 12:372015. november 23., 12:37
2015. november 23., 15:572015. november 23., 15:57
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke szerint egyértelműen pozitívnak nevezhető az önkormányzatokból, vállalkozókból és civil szervezetekből, öntevékeny módon szerveződött helyi közösségekből alakult Leader akciócsoportok tevékenysége.
Úgy vélte, az elkövetkező időszakban nagyobb mértékben kellene segíteni az innovatív beruházásokat, a fiatal mezőgazdászokat, a kis és közepes vállalkozókat, például a tejár-liberalizáció kapcsán felmerült nehézségekre kellene összpontosítani. Bejelentette, eddig évi 20-20 ezer euróval járult hozzá a megyei önkormányzat a csoportok működéséhez, ezt az összeget jövőtől 30 ezer euróra emelik.
Salamon Balázs, az Angustia akciócsoport ügyvezető igazgatója közölte, eddig 2,2 millió eurót hívtak le, pályázataiknak köszönhetően jött létre többek között a torjai zöldségfeldolgozó kisüzem, a lemhényi sertéshizlalda, valamint a csomortáni gombatermesztő egység.
Az Alutus akciócsoport ügyvezető igazgatója, Antal Esztilla elmondta, fontos volt számukra, hogy olyan pályázókat támogassanak, akik „kicsi, de annál érdekesebb pályázatokat nyújtottak be, amelyekkel országos szinten labdába sem rúghattak volna, ám a támogatás nagyot lendített a tevékenységükön”. Így fazekas- és könyvkötő műhelyek jöttek létre, de támogatták egy agropanzió létrehozását, valamint egy turisztikai eszközkölcsönző kialakítását is. A legtöbb pályázat révén mezőgazdasági beruházások valósultak meg. 25 olyan fiatal gazdát támogattak, akik vállalták, hogy otthon maradnak és a felmenőiktől átvett mezőgazdasági területeket megművelik, vagy fejlesztik farmjaikat.
Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Agrárkamara vezetője leszögezte, Kovászna megye három akciócsoportjának hatékony, működőképes stratégiákat kell kidolgoznia, kimondottan helyi igényeket kielégítő intézkedéseket kellene foganatosítani, és nem a nemzeti vidékfejlesztési terv intézkedéseit átvenni kisebb léptékben.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!