A romániai határőröknek is egyre nagyobb problémát okoznak az illegális határátlépők, a hatóságok adatai szerint ugyanis a tavalyi év elejéhez képest idén 44 százalékkal emelkedett a törvénytelenül az országba érkező közel-keleti migránsok száma – közölte a Digi 24 hírtelevízió.
2017. március 27., 16:032017. március 27., 16:03
A beszámoló szerint csak ebben a hónapban csaknem 200 ilyen személyt fogtak el, míg tavaly egész évben mintegy ezer, a határon átszökni próbáló személyt állítottak elő. Vasárnap reggel 17, Szíriából és Irakból érkezett migránst tartóztattak fel, akik Szerbiából próbáltak illegálisan átkelni a határon. Szombaton egy olyan csoportot állítottak elő, amelynek egy alig tíznapos csecsemő is tagja volt – a szíriai anya inkább vállalta, hogy az amúgy is megerőltető út során szüljön, minthogy a háború sújtotta hazájában maradjon.
A tapasztalatok szerint a migránsok egy ideje új útvonalon közlekednek: miután Magyarország megerősítette a Szerbiával határos területeit, az illegális határátlépők többségét Temes megyében kapták el, a bánsági térségben azonban szigorították a hatósági jelenlétet, így azóta a legtöbben Krassó-Szörény megye Szerbiával határos, mintegy 150 kilométeres szakaszán próbálnak Romániába szökni. A határőrök arra kérik a lakosságot, hogy ha migránscsoportokat látnak, értesítsék a hatóságokat a 0219590-es telefonszámon. Románia egyébként 2015 őszén került rá a migrációs útvonalra, amikor Magyarország felhúzta a kerítést a szerb határon.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.