Iskolabotrány készülődik Váradon?

Az oktatást a tanügyminisztérium költségvetéséből finanszírozzák, az oktatási rendszer a megyei tanfelügyelőségek hatáskörébe tartozik, Nagyváradon mégis Ilie Bolojan polgármester akarná gazdasági szempontokra hivatkozva, ám a kisebbségi oktatást hátrányosan érintve megreformálni az iskolarendszert.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. október 29., 17:152013. október 29., 17:15

A nemzeti-liberális városvezető a sajtó képviselőinek most jelezte: felvette a kapcsolatot a Bihar megyei főtanfelügyelővel – aki történetesen szintén nemzeti liberális párti városi tanácsos –, továbbá több tanintézet igazgatójával, azt kérve, hogy vonják össze az alacsony létszámú osztályokat. „Támogatom a magyar nyelvű oktatást, de az nem normális, hogy van egy osztályod a Cantemirben 11 gyerekkel és egy másik a Bălcescuban szintén 11 gyerekkel. 22 fős osztályok kellenek, különben elszabadulnak a kiadások” – magyarázta Ilie Bolojan, hangsúlyozva, hogy a szaktárca által biztosított büdzsé nem fedezi a költségeket.

A Krónika megkeresésére Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes leszögezte: a többségi oktatást soha nem lehet együtt kezelni a kisebbségivel, ami pedig a pénzhiányt illeti, azt az állami költségvetés módosításával szokták korrigálni. „Tudtommal a Cantemirben egy ötödik osztály van 12 fős létszámmal, a Bălcescuban pedig előkészítő osztály, így nyilván összevonásról nem lehet beszélni. Különben meg vannak román osztályok is alacsony létszámmal, az egészségügyi gimnázium 1-8. osztályaiban három csoport is van 12-es létszámmal, de a többségében magyarok lakta Székelyhídon is csak 9 diákkal működik egy román osztály. Ilyen alapon a székelyhídi vagy az érmihályfalvi polgármester is kérhetne osztályösszevonást” – mutatott rá Kéry.

Szerinte ennek most aktualitása sem lehet, a tanév már rég elkezdődött, a polgármester meg amúgy sem dönthet, mivel nem az ő hatásköre. Kéry ugyanakkor lapunknak azt is elárulta, hogy pedagógus kollegái is nagyon negatívan véleményezték Bolojan ötletét, amely egyelőre csak szóban merült fel, konkrét írásos dokumentum nem készült erre vonatkozóan, és egyelőre az a szakbizottsági megbeszélés sem történt meg, amelyen Kéry és Tóth Márta, az nagyváradi Ady Endre Gimnázium igazgatója képviselte volna a helyi magyar oktatást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon